Külgazdasági és Külügyminisztérium

Kirúgták a külügyből a javítóintézeti igazgatót felterjesztő Dudás Zoltánt

Pedig korábban Bukarestbe akarták küldeni kiküldetésre.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Rogán szerint veszélyeztetné a nemzetbiztonsági érdekeket, ha kiderülne, van-e diplomata-útlevele Lánczi Tamásnak vagy Matolcsy Ádámnak

A Miniszterelnöki Kabinetiroda ezért nem is adta ki a speciális útlevéllel rendelkezők listáját.

Benics Márk
POLITIKA

A határon túli magyarokban látja a Fidesz a választási győzelemhez szükséges tartalékot

Felpörgetik a regisztrációs ösztönzőket.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

A nagy magyar covidbiznisz

Öt évvel ezelőtt jelent meg Magyarországon is a koronavírus. A magyar kormány nem tudta zűrök és visszás, túlárazott beszerzések nélkül lehozni a járványidőszakot. Összeszedtük, kik, hogyan és mennyit nyertek a járványhelyzeten, és mi lett velük azóta.

Székely Sarolta
gazdaság

Most már tényleg elkezdődött a magyar kikötő építése Triesztben

Öt és fél év telt el a vásárlás óta.

Fődi Kitti
gazdaság

Szijjártó Prágában csak az ellenzék vezetőivel találkozott

Majd elmondta, hogy „Közép-Európában sokszor tapasztaltak külső beavatkozást a választásokba.”

Botos Tamás
külföld

Egy amerikai szankciós lista újabb magyar állampolgárokat fed fel, akik részt vettek a katonai rádiók Oroszországba csempészésében

Megnevezték Horváthék érdekeltségeit és felszólítják az érintett országokat, hogy „tegyenek hasonló lépéseket Oroszország hadiiparának támogatóival szemben”.

Kaufmann Balázs
belföld

Válaszolt a külügyminisztérium arra a kérdésre, hogy Szijjártó miért kampányolt nyíltan, szerbül Milorad Dodik mellett

A külügyminiszter helyett Magyar Levente államtitkár válaszolt egy mondatban a DK-s Vadai Ágnes kérdésére.

Herczeg Márk
parlament

RIA Novosztyi: „Szijjártó megnevezte a NATO hibáját, ami az ukrajnai konfliktushoz vezetett”

Újabb vörös vonal: átlépve.

Kaufmann Balázs
külföld

Egy nappal azután, hogy Orbán magánberuházásozással védekezett, maga a külügyminiszter haknizott Orbán apjának kövein

Még egy furcsa fotót is kirakott gyanús kövekről és Mészáros Lőrincről is.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Szlovákia segít evakuálni néhány magyart Libanonból

Tízen kérték, hogy segítsenek nekik a hazajutásban, beférnek a szlovák gépbe.

Kaufmann Balázs
külföld

Szijjártó: Joggal remélhetjük, a szomszédi kapcsolatok egy idő után jószomszédi kapcsolatokká tudnak alakulni Ukrajnával

A külügyminiszter fogadta az ukrán kollégáját, Andrij Szibihát.

Herczeg Márk
POLITIKA

A külügyminisztérium közleményben tudatta, hogy 10 éve lett Szijjártó Péter a külügyminiszter

Köszönjük az információt a kormánynak!

Herczeg Márk
évforduló

Szijjártó Péter: Ma Brüsszel a veszélyt, míg Biskek a biztonság forrását jelenti

Magyarország külügyminisztere Biskekben „sérelmezte, hogy szerinte az Európai Unió migrációpárti politikát folytat”.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

„Magyarországon vállalkozási szabadság van” – reagálta a kormány a felrobbant csipogók ügyére

„Az említett cég a magyar kormánytól semmilyen megbízást nem kapott semmire, és a kormánytól nem kért engedélyt semmire. A cég magánvállalkozásként működik” – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

Herczeg Márk
POLITIKA