Külgazdasági és Külügyminisztérium

Tömegek ebédelhetnek helyben egy budai menzán, ahova kormányzati cégek dolgozói is járhatnak

Az utcáról beesve is lehet enni a Kacsa utcai menzán, akár a novemberi szigorítások előtt.

Herczeg Márk
járvány

Egy fuvarozásra alapított cégnek fizetett a legtöbbet a külügy a lélegeztetőgépek beüzemeléséért

A gépek nagyobb része mégsem a kórházakba, hanem a raktárakba került.

Czinkóczi Sándor
Egészségügy

Egy zsák krumplival hálálta meg a Külügyminisztérium a dolgozói idei kitartását

Idén egyértelműen ez lett az odafigyelés és a törődés univerzális jelképe. 🥔

Czinkóczi Sándor
ünnep

Üres zsebből utalt háromszázmilliárd forintot önmagának a kormány

Abból a gazdaságvédelmi alapból utaltak ki 300 milliárd forintot a pénzügyminisztériumnak és a külügyminisztériumnak beruházási programokra, amelynek a kerete papíron már nyáron elfogyott.

Király András
gazdaság

Szijjártó bocsánatot kért a nehézségekért a kambodzsai külügyminisztertől

Bár a minisztériuma szerint mivel „negatív eredmény után indult el, senki sem állíthatja megalapozottan, hogy a külügyminiszter fertőzött meg bárkit Kambodzsában”.

Herczeg Márk
POLITIKA

A magyar kormány Azerbajdzsán oldalára állt a karabahi háborúban

Pedig a területet többségében keresztény örmények lakják, és Oroszország is Örményországot szokta támogatni.

Herczeg Márk
háború

Magyar újságírók külföldi útjairól gyűjtött adatot a Külügyminisztérium

Soros miatt.

Sarkadi Zsolt
politika

Augusztusig nem érkezett meg a 300 milliárd forintnyi lélegeztetőgép Magyarországra

A KSH adatai nincsenek összhangban a külügy szerződéseivel. A bejelentett 300 milliárdos vásárlásból július végig csak 185 milliárdnyi importált lélegeztető érkezett be.

Haszán Zoltán
Egészségügy

Szijjártó: Minimális földrajzi tudással belátható, hogy ehhez a naphoz kellett a helikopteres segítség is

A miniszter azt írta, „látom vannak, akik azt kifogásolják, hogy a Rendőrség (vagyis az állam) helikopterét használom néha, ha az idő szűkössége miatt másként nem tudom elvégezni a munkámat”.

Herczeg Márk
POLITIKA

A külügy nem árul el semmit a hajózásról, mondván, Szijjártó szabadságon van, de közben azt is állítják, hogy dolgozik

A miniszter lebukott, hogy egy közbeszerzéseken taroló multimilliárdos luxusjachtján van a feleségével, miközben a Facebook-oldala szerint épp dolgozik. Most az a kommunikáció, hogy bár szabadságon van, de közben dolgozik is, mégsem árulnak el semmit az útról.

Herczeg Márk
képzavar

Külföldi cégek felvásárlására alapít vállalatot a külügyminisztérium

A kormányhatározatban rögtön adtak 120 milliót, de nem indokolták, hogy miért van szükség az újabb állami cégre.

Botos Tamás
politika

A magyar kormány gesztusnak értékeli, hogy a szlovák kormányfő trianoni megemlékezésre hívott 100 felvidékit

Szijjártó Péter hivatalos Magyarországi látogatásra hívta Igor Matovic miniszterelnököt.

Herczeg Márk
POLITIKA

Index: A perui külügy nem tudta, miért hívták vissza tavaly a pedofíliával meggyanúsított magyar nagykövetet

A magyar külügyminisztérium eleve három nappal Kaleta hazahozatala után tájékoztatta csak a peruiakat, akik úgy tudták, a nagykövet "személyes ügy" miatt távozott.

Király András
bűnügy

Szijjártó: Mostanra sikerült elérni, hogy az Oroszországgal kiépített együttműködés hozzájáruljon a növekedési pálya fenntartásához

A külügyminiszter szerint Magyarország és Oroszország között átláthatóan, a magyar gazdaság és a belföldi vállalatok érdekeinek megfelelően fejlődnek a gazdasági kapcsolatok.

Herczeg Márk
POLITIKA

Tavaly 85 milliárd forintot költött a külügy a határontúli gazdaság támogatására

Hallott már a Prosperitati alapítványról? Szijjártó Péter már biztosan, adott is nekik tavaly 45 milliárdot.

Király András
gazdaság