Új nevek: kaptak diplomata okmányt a külképviseleteket karbantartó cég vezetői, a volt Honvéd-tulaj Bozó Zoltán és kollégái, de még a trieszti kikötőprojekttel megbízott vállalat vezetője is. A Külügyminisztérium kezdeményezte a papírok visszavonását.
Velkey György szerint „ez nem tisztogatás, hanem korrekt, emberi bánásmód és kiállás azok mellett, akik napi szintű elszenvedői voltak, akár félreállított diplomataként, akár állampolgárként mindannak, ami az elmúlt években a minisztériumban történt”.
A Telex megszerzett néhány nevet azok közül, akiknek volt diplomata útlevelük. Az Orbán-kormány alatt nagyon sok útlevelet osztotta ki, az új vezetés felülvizsgálja a listát.
Alig egy hónapja van ellenzékben a Fidesz, máris megtalálta a nyílt levelek erejét.