Az MSZP-s Harangozó Tamás arról érdeklődött, hogy nem lesz-e gondja a magyaroknak a kurd-iraki konfliktusból. Fazekas szerint tiszteletlenség ilyet kérdezni.
Meg akarják szerezni az olajvezetékeiket.
Orosz állami nagyvállalatok kezdték felvásárolni az olaj- és gázmezőket és a vezetékeket, miközben az iraki hadsereg iráni segítséggel megtámadta a függetlenségre szavazó tartományt.
Már nem tartanak attól, hogy az ő fegyvereikkel lövik az iraki kormányerőket.
Nemrég még együtt harcoltak az Iszlám Állam ellen.
Az orosz elnök kifogásolta azt is, hogy a Nyugatnak nem tetszik, hogy a Krím kikiáltotta a függetlenségét, majd népszavazással döntött az Oroszországhoz való csatlakozásról.
Az iraki hadsereg különösebb ellenállás nélkül kiűzte a kurdokat Kirkukból, akik három évig védték a várost az Iszlám Állam ellen.
A kurdok azt mondják, készek megvédeni magukat.
A kurdok nélkül nem sikerült volna visszaverni az ISIS-t Irakban. Ezért is gondolták úgy, hogy végre nyugati támogatást kapnak a függetlenségükhöz. Nem fognak.
Ez is a függetlenedésről szavazó kurdoknak szóló erős üzenet.
Az önálló Kurdisztán államról vasárnap tartott népszavazásról tudomást sem vett a központi iraki kormány.
72 százalékos volt a részvétel a népszavazáson, ami miatt Irak, Irán és Törökország is kiakadt. A nagy kérdés, hogy mi jön most.
Irán hadgyakorlatot tart, Törökország légicsapásokat végez, hogy megmutassák: ragaszkodnak a kurdok lakta területikhez.
Pár tüntető zavarta meg az elnöki beszédet, Erdogan szimpatizánsai ütni-verni kezdték őket.
A népszavazás elvileg szeptember 25-én lenne, de óriási a nyomás az iraki kurdokon, hogy halasszanak.