Az önkormányzati választás után a kormánypárt irodái szervezhették azt az akciót, ami Vitézy Dávid fellebbezéséhez és az újraszámláláshoz kellett.
Varga Zs. Andrást hiába próbálta békíteni Sulyok Tamás köztársasági elnök és több miniszter is, még a beosztottjait is hazarendelte.
Ráadásul nem ez lesz a párt egyetlen eseménye a hónapban, ugyanis nemrég derült ki, hogy mégis megtarthatják az április 20-ai Million Marijuana Marchot.
Jogerősen is csak kedd 16 órától szerda 4 óráig tarthat Hadházy Ákosék blokádja.
Hadházy budapesti hídlezárásával egyidőben vonulnak utcára Borsodban.
A rendőrség a legújabb alaptörvény-módosításra hivatkozva tiltotta be az eseményt.
A rendőrség a közlekedés rendjének megzavarására hivatkozott.
A DK politikusa harmadszor szerzett parlamenti mandátumot Újpesten. Miután jogerősen elítélték és a Fidesz is kitartóan támadta, a győzelem nagy elégtétel számára. Országos politikai következtetéseket azonban nem érdemes levonni az eredményből.
2019-ben mondták ki a végső szót az eljárásban, de a Kossuth-díjnak nem feltétele a büntetlen előélet.
Sokan már arról posztolnak, hogy a beígért bírság ellenére is elmennének a Pride-ra. Ezek a lépések várnak rájuk, ha nem akarják kifizetni a maximum 200 ezer forintos büntetést.
Mert Magyar azt ígérte, hogy visszaállítják az igazságszolgáltatás függetlenségét, és lesz új bírósági vezetés. A poloskázásra a Fidesz-szavazatokkal megválasztott Varga Zs. András nem reagált.
A másik rendőrt már korábban jogerősen elítélték.
A párt szerint tehát „az emberek nem dönthetnek arról, hogy valóra váljon az orbáni rémálom, az olimpiarendezés”.
Sokéves tortúra végére tett pontot az Alkotmánybíróság, amikor elutasította a szexuális visszaélés miatt büntetett pap panaszát. Ez üzenet az egész társadalomnak: az elkövetők nem vehetnek jogi elégtételt azért, mert az áldozat jelenti a bántalmazást.
Azt mondják, megsértette az állam a szabad választáshoz való jogot azzal, hogy az EP-kampány előtt milliárdokból indított nemzeti konzultációt. A hazai fórumokról lepattantak.