A miniszter reagált Freund Tamás MTA-elnök levelére, és elmagyarázta, miért nincs azzal semmi baj, ha felülír kutatástámogatási döntéseket.
A legkevesebb, amivel meg kell küzdeniük, a trauma. A megkérdezett páciensek majdnem fele azt mondta, nem érzi úgy, hogy sikerült teljesen felépülnie.
11 milliárdos pluszforrás elosztása mutathatja meg, milyen lesz a kutatás-finanszírozás az MTA félreállítása utáni időkben.
Eszerint 2,6 és 3,9 Celsius fok közé tehető a klímánk várható melegedése, ha a mostani ütemben nő a levegő széndioxid-tartalma.
A nagy versenyfutásban három vakcina van most tömeges klinikai tesztelés alatt, egyet pedig, ezt a fokozatot átugorva, már a kínai hadseregen alkalmaznak.
A Kaliforniai Egyetem kutatóinak tanulmánya szerint mindannyian egyedi vizuális ujjlenyomattal rendelkezünk.
Az ásatáson kibontott kövekből falakat állítanak helyre, a beomlott tágas pincét tovább mélyítik.
A Globsec think tank friss kutatása alapján Magyarországon még egész magas a liberális demokráciát kívánók aránya a többi közép-európai országhoz képest.
A napkitörések előrejelezhetőségének javítása lesz a négy éves kutatás egyik témája.
A Xenon1T a legnagyobb sötétanyag-kutató kísérlet, a kutatók úgy sejtik, valami rendkívülit találtak.
Egy friss kutatás szerint képesek vagyunk beazonosítani, hogy egy csimpánz boldog, szomorú, mérges vagy ijedt-e, pusztán a hangja alapján.
Az ELTE Etológia Tanszék és az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport kísérletei alapján figyeli a gazdát, mint a kisgyerek a szülőt.
A kutatócsoport 587 ember pozitív és 3215 személy negatív eredményeit elemezte.
Kérdőíves kutatás indult, hogy kiderüljön, hogyan hat viselkedésünkre a járvány.
Felfedezésük egyelőre inkább csak érdekes adat, tanulmányuk "a kisszámú minta miatt korlátozott".