kutatás

Nem csak miniszterként, „a tudomány művelőjeként” nyúlt bele az OTKA-pályázatokba Palkovics László

A miniszter reagált Freund Tamás MTA-elnök levelére, és elmagyarázta, miért nincs azzal semmi baj, ha felülír kutatástámogatási döntéseket.

Neuberger Eszter
TUDOMÁNY

A bergamói kórház visszahívta a koronavírussal kezelt betegeit, és kiderült, sokuk nincs valami jól

A legkevesebb, amivel meg kell küzdeniük, a trauma. A megkérdezett páciensek majdnem fele azt mondta, nem érzi úgy, hogy sikerült teljesen felépülnie.

Boros Juli
koronavírus

A kutatóintézetek fenntartójának egy mondat is elég, hogy eldöntse, támogatható-e egy téma

11 milliárdos pluszforrás elosztása mutathatja meg, milyen lesz a kutatás-finanszírozás az MTA félreállítása utáni időkben.

Neuberger Eszter
tudomány

Sikerült tovább pontosítani a globális felmelegedés várható mértékét

Eszerint 2,6 és 3,9 Celsius fok közé tehető a klímánk várható melegedése, ha a mostani ütemben nő a levegő széndioxid-tartalma.

Neuberger Eszter
klímakatasztrófa

23 Covid-vakcinát már embereken tesztelnek, de az optimista becslések is csak 2021 elejére ígérnek elérhető védőoltást

A nagy versenyfutásban három vakcina van most tömeges klinikai tesztelés alatt, egyet pedig, ezt a fokozatot átugorva, már a kínai hadseregen alkalmaznak.

Neuberger Eszter
koronavírus

Mindenki másképp látja a tárgyak méretét és elhelyezkedését

A Kaliforniai Egyetem kutatóinak tanulmánya szerint mindannyian egyedi vizuális ujjlenyomattal rendelkezünk.

Herczeg Márk
tudomány

Régészeti kutatásba kezdett a regéci várban a Nemzeti Múzeum

Az ásatáson kibontott kövekből falakat állítanak helyre, a beomlott tágas pincét tovább mélyítik.

Neuberger Eszter
TUDOMÁNY

Kevés támogatottsága van a liberális demokráciának az EU keleti végein

A Globsec think tank friss kutatása alapján Magyarországon még egész magas a liberális demokráciát kívánók aránya a többi közép-európai országhoz képest.

Neuberger Eszter
politika

Uniós támogatással kutathatják az űridőjárást az ELTE csillagászai

A napkitörések előrejelezhetőségének javítása lesz a négy éves kutatás egyik témája.

Neuberger Eszter
TUDOMÁNY

Felfedezhették a sötét anyag egy újabb elemét

A Xenon1T a legnagyobb sötétanyag-kutató kísérlet, a kutatók úgy sejtik, valami rendkívülit találtak.

Neuberger Eszter
TUDOMÁNY

Kezdő szinten értünk a csimpánzok nyelvén

Egy friss kutatás szerint képesek vagyunk beazonosítani, hogy egy csimpánz boldog, szomorú, mérges vagy ijedt-e, pusztán a hangja alapján.

Neuberger Eszter
TUDOMÁNY

Mi alapján dönti el egy kutya, hogy hogyan viselkedjen egy gyanús idegennel?

Az ELTE Etológia Tanszék és az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport kísérletei alapján figyeli a gazdát, mint a kisgyerek a szülőt.

Herczeg Márk
ÁLLAT

Brit kutatás: a súlyosan elhízottak és a szegényebb területeken élők könnyebben kapják el a koronavírust

A kutatócsoport 587 ember pozitív és 3215 személy negatív eredményeit elemezte.

Fődi Kitti
külföld

Mennyire alakultak át a szokásaid a járvány miatt? Meséld el az ELTE kutatóinak!

Kérdőíves kutatás indult, hogy kiderüljön, hogyan hat viselkedésünkre a járvány.

Horváth Bence
TUDOMÁNY

Spermában bukkantak koronavírus nyomaira kínai kutatók

Felfedezésük egyelőre inkább csak érdekes adat, tanulmányuk "a kisszámú minta miatt korlátozott".

Király András
TUDOMÁNY