Az árokparton találtak rá, az eb már a fejét sem tudta megemelni, elkóborolt otthonról.
Az állatot rögtön tovább is passzolta, de a rendőrök utánamentek.
Az alapvető jogok biztosa az emberi erőforrások miniszteréhez fordult, hogy változtasson ezen.
Ivóvíz és élelem nélkül, összezsúfolva szállították őket.
Mármint az egyfarkúak.
Fáradt volt, rázta a hideg, alig élt, de úszott.
Végigsöpört a hír, hogy kihalófélben van a kuvasz, de erről szó nincs a törzskönyves tenyésztést ellenőrző szervezet vezetője szerint. Sőt, épp mostanában kezdett ismét nyájak mellett is feltűnni a legősibb magyar kutyafajta.
Állítólag megfulladt a több mint tízórás út során.
A környék gazdag lakóit három kutya idegesítette, ezért most minden kutyának megtiltanák, hogy húsz percnél tovább ugasson.
Rászálltak egy férfira, akinek semmi köze nem volt a kutya halálához, megverték, és addig fenyegették egy késsel, amíg bevallotta, hogy a kutyát megölték. Pedig csak szimplán elütötte egy autó.
Úgy megsebesült, hogy ha nem segítenek rajta, biztosan elpusztult volna.
Feltételezhető, hogy nem az állat volt a hibás.
Érthető. De további remek kutyateljesítmények is történtek.
Missy hazatért.
A menhelyekre került állatoknak így keresnek új gazdát.