Ahonnan Hornyák Tibor épp a bérlésről beszámoló cikk megjelenésének napján költözött ki. Sőt, elmondása szerint kedvezményt is kapott.
Tényleg meg kellene már állítani Brüsszelt.
Az esszékötet erejét is éppen az adja meg, hogy L. Simon László egyszerre gazdálkodó, közéleti ember, aki ezerféle dologgal foglakozik, mondta.
Azt írja, már az ő idején is volt vizsgálat, és meg is nevezte a felelőst - és Lázár János volt az, aki ezek után nem akarta Gyutai Csaba leváltását.
Igen, azt a Jackie Chant és az az L. Simon László.
A Blikk gyűjtése szerint a legtöbb L. Simon László házastársának jutott.
Az fájt neki, hogy Zorán azt mondta, soha eszébe nem jutna állami támogatást kérni. Jordán Tamás pályázatáról meg L. Simon azt mondta, jobb lenne, ha nem is lenne „álszent pályázati rendszer”, hanem az önkormányzat nevezné ki azt, akit jónak talál.
Így ezekkel az ötletekkel állt elő: hatóságilag maximalizált árrés az egész könyvpiacon, egy kiadókat kártalanító pénzügyi alap felállítása, az állam irányítsa az Alexandra felszámolását, és az állam vegye meg a követeléseket.
A szerkesztőbizottságba berakott ex-államtitkár elégedetten nyilatkozott a Magyar Nemzetnek.
Kultúránk örök őrzője természetesen szigorúan "szakmai befektetőket" hozna helyzetbe.
Habony Árpád jobbkeze, és a volt államtitkár szerkesztőbizottság élén felelnek majd Schmidt Mária lapjának "intellektuális, szerkezeti és vizuális megújításáért".
Orbán korábbi beszédírója most egyszerre ad tanácsokat a miniszternek és intézi a közmédia sajtóügyeit. Széles Gábor tévéje pedig több megrendelést kap, mint a többi csatorna együttvéve.
Szégyenszemre a sajtóból kellett megtudnia, hogy nem lesz többé államtitkár. Ötlete sincs, mi lehetett a baja Lázárnak a munkájával.
Németh Lászlóné pedig nyugdíjba megy.