l simon lászló

L. Simon: Nem szóltam be Balogéknak, csak sajnáltam, hogy nem voltak ott

Szerinte félreértettük, de fenntartja, hogy átalakításra szorul az állami mecenatúra jelenlegi rendszere.

Boros Juli
politika

L. Simon László beszólt Balog Zoltánéknak

Az NKA gálaünnepségéről hiányolta a korábbi kulturális minisztereket, a kultúráért felelős államtitkárokat, és a minisztérium mostani vezetését.

Boros Juli
politika

Elfoglalja az állam a könyvpiacot? Vagy jön az Amazon, és letarolja az egészet?

Erről beszégettek a PIM-ben, ahol L. Simon László egy nemzeti könyvesbolt-hálózat előnyeit ecsetelte, de a sajtót felvásárló „üzletemberekről” is szokatlanul nyíltan beszélt.

Urfi Péter
POLITIKA

L. Simon: Nyilván azért van annyi állami hirdetés a Népszavában, hogy legyen a baloldalnak egy napilapja

Hogy kérnek-e cserébe valamit?

Botos Tamás
media

L. Simon: Nem tudom, hogy miben szocializálódtatok Erdélyben, de ne menjünk el ebbe az irányba!

Még hogy nincs vita Tusványoson! A jobboldal kultúrharcosai levették a kesztyűt, és az eddigi legszikrázóbb összecsapást hozták össze Schmidt Mária szeme láttára.

plankog
POLITIKA

L. Simon László még mindig magáénak érzi öccse földjeit

A bíróság már februárban öccse javára ítélt a birtokvitában, a földhivatal áprilisban be is jegyezte Simon Gábort tulajdonosnak. A fideszes politikus legfrissebb vagyonnyilatkozatában mégis sajátjaként tüntette fel a földeket.

Király András
POLITIKA

L. Simon László rákontrázott Orbánra: ezer évig egy államban élt horvát és magyar, még jó, hogy a mi kutyánk kölyke a focijuk

Még nem is volt foci? Nem baj! Egyaránt büszkék vagyunk Zrínyire.

Botos Tamás
sport

L. Simon László a migrációról: Én például David Guettát is zseniális dj-nek tartom

A képviselőnek a fideszes kultúráról kellett volna beszélnie a Klubrádióban, de sajnos csak a migrációról sikerült.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

L. Simon kimondta a kimondhatatlant: „a párthűség nem pótolja a tehetséget”

A fideszes képviselő szerint „kultúrpolitikai dzsihád” zajlik a jobboldalon, de a sokszínűséget nem lehet betiltani.

Urfi Péter
POLITIKA

L. Simon László megnézte az azeri elnökválasztást, és nem talált benne hibát

Az Orbán Viktorral szoros kapcsolatokat ápoló Aliyev hozta a szokásos eredményt, a szavazatok 86 százalékával győzött. Az EBESZ nem volt annyira pozitív, mint a megfigyelő fideszes politikus.

Haszán Zoltán
politika

Szép sikert aratott az azeri diktátor, akinek az ellenfelei bojkottálták a választást

L. Simon László személyesen őrködött a választás tisztasága felett.

Urfi Péter
külföld

Saját testvére ellen vesztett pert L. Simon László

Jogerős, hogy nem ő a bikavölgyi szőlőföldek és gyümölcsösök jogos tulajdonosa, hanem az öccse.

Boros Juli
POLITIKA

L. Simon László felháborodottan bizonygatja, hogy nem ellentétes a kormány értékeivel egy homoszexuális előadó meghívása

Gulyás Gergely viszont helyreteszi a zöldségeket beszélő fideszest.

Urfi Péter
POLITIKA

Hollik István begyűjtötte harmadik bizottsági tagságát

Ruboszvky György megüresedett helyére ül.

Botos Tamás
politika

Frakcióvezető úr, akkor beszéljünk csak a sátánosról!

Semjén szerint a szabadkőművesek szervezik a migrációt. Erről akartunk kérdezősködni a Parlamentben, de mire beértünk, már ott tartott a magyar kormány, hogy Soros György a Sátán.

Sarkadi Zsolt, Halász Júlia
POLITIKA