Eddig is tudta, hogy a volt fideszes államtitkár „az aberrációhoz vonzódik". Na de Orbán Viktort már csak nem kellene feldühíteni!
Nem kérhetnek személyit.
Azért felsorolta ő is Horthy vitathatatlan érdemeit.
Magyarország 2023-ra egyre inkább tűnik a nyugati világ berozsdált, vagy igazán sose tündökölt konzervatív szereplőinek roncstelepének, ahova jó pénzért hív előadókat az MCC, hogy azok egyetértően bólogassanak a kormányzati politikára.
„Nem elegendő a politikának utánpótlást nyújtó versenyistállókat létrehozni, hanem még inkább segíteni kell az új és nagyszerű művek megszületését.”
Csak azt nem látta előre, hogy 2023-ban már nem Mészáros Lőrincek, hanem tízmilliárdokkal kitömött alapítványok valósítják meg a kormány céljait.
Semjén Zsolt a Vadászi Világkiállítás szervezőit szórta meg díjakkal.
Az ember tragédiája.
Ezzel kell beérniük, amíg nincs Nyirő-díj.
A Nemzeti Múzeumban sem lesz melegebb 18 foknál.
Elkényelmesedett az ifjúság, ideje takarékoskodni.
A kultúrharc megszorítások idején sem állhat meg, derült ki L. Simon László, Demeter Szilárd és Hoppál Péter beszélgetésén. Az európai piszoárokban mindenki nekünk szurkol, hangzott el, L. Simon szerint viszont vaskos öncsalás azt gondolni, hogy Európa-szerte a magyar kormánnyal értenek egyet az emberek.
„Édesanyám és én is hiszünk az állami egészségügyben” - írta kedden a baloldalra panaszkodó múzeumigazgató.
Nagyjából két éve ez a szabály.
L. Simon László főigazgató is megerősítette az értesülést.