lackner csaba

Lackner Csaba azt állítja, hogy hiteleknek, öröklésnek és családi segítségnek köszönheti a vagyonát

A korrupciógyanúba keveredett kispesti szocialista önkormányzati képviselő a 24.hu-nak próbálta megmagyarázni, honnan van ennyi pénze.

Fődi Kitti
POLITIKA

Kispest szocialista vezetése megszavazta a tényfeltáró bizottságot, aztán kiherélte, ahogy tudta

Nyilvános helyett zárt üléseken, fél év helyett három hónapig működhet az LMP-s Ferenczi István bizottsága.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Nyilvánosak lehetnek a kispesti tényfeltáró bizottság ülései

Hamarosan elkezdődhet a kerület korrupciós ügyeit vizsgáló bizottság munkája. Ferenczi István ellenzéki képviselő szerint legalább fél évre van szükség az alapos vizsgálathoz.

Boros Juli
POLITIKA

Polt szerint folyik nyomozás Borkai ügyében, de még senkit nem hallgattak ki

Lackner Csaba ügyével ugyanez a helyzet.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Hadházy Ákos feljelentést tesz a kispesti út- és járdafelújítások miatt

És addig nem száll le a kerület szocialista polgármesteréről, Gajda Péterről, míg le nem mond. „Ha tudott a lopásról, azért, ha nem tudott, azért”.

Boros Juli
politika

Drogügyben nyomoz a rendőrség a kispesti szocialista botrányban

A rendőrség előtt a felvétel, amin Lackner Csaba fehér poros zacskót lóbál.

plankog
bűnügy

Tényleg megduplázták a botrányos kispesti hangfelvételen „Miszter Negyven Százalék”-nak nevezett vagyonkezelő fizetését

Pontosan az történt, amit a korrupciógyanút felvető hangfelvételen Lackner Csabáék megjósoltak: Kránitz „Krinyó” Krisztián ezentúl eddigi fizetése kétszeresét kapja.

Boros Juli
POLITIKA

Tényfeltáró bizottság vizsgálná Kispesten a korrupciógyanús ügyeket

Az önkormányzat mai ülésén azt javasolták, alaposan vizsgálják ki Lackner és a kerület gyanús ügyleteit.

Boros Juli
POLITIKA

Szocialista-fideszes tolvajkoalíció képe kezd kibontakozni a kispesti botrányban

A szocialista Kispesten azokra a cégekre osztották a vesztes szerepét a közbeszerzéseken, amelyek a fideszes Józsefvárosban nyertek, és fordítva.

Király András
bűnügy

Gajda Péter: Nem kap Lackner Csaba semmilyen pozíciót

Kispest polgármestere azt mondta, egy hiba folytán kapott a botrányba keveredett képviselő fontos megbízást.

Boros Juli
POLITIKA

Erdogan feleségével parádézott, majd fontos pozícióba nevezte ki a drog- és korrupciós ügybe keveredett volt párttársát

Gajda Péter MSZP-s polgármester nagyot ment csütörtökön.

Szily László
POLITIKA

Az MSZP kizárta Lackner Csaba kispesti képviselőt

Lacknerről olyan felvételek szivárogtak ki, amiken közpénzek ellopásáról, önkormányzati pénzek visszaosztásáról beszélt.

Herczeg Márk
POLITIKA

Nem adja vissza a mandátumát a droggal a kezében lefilmezett, korrupciós ügyekről beszélő kispesti MSZP-s képviselő

Ügyvédje szerint a politikus így tartja tiszteletben a választók akaratát.

erdelyip
POLITIKA

Tóth Bertalan pártelnök kezdeményezte Lackner Csaba kizárását

Lejárt a határidő.

Botos Tamás
POLITIKA

ATV: Lackner Csaba felfüggesztette MSZP-tagságát

Úgy tudni, hogy a kispesti képviselő ellen gazdasági vesztegetés miatt rendelt el nyomozást a rendőrség.

Botos Tamás
POLITIKA