lakás

Szegeden a legnagyobb az ingatlandrágulás

Budapesten már elérte az egymillió forintot az átlagos négyzetméterár.

Botos Tamás
gazdaság

Egy törvénycsomag szerint budapesti lakást biztosítanának az Országos Bírói Tanács elnökének és helyettesének

A bírói munka alól is mentesülnének.

Fődi Kitti
belföld

Lakástűzben meghalt egy férfi Halmajon

Egy családi ház egyik szobája és a tetőszerkezete gyulladt ki.

Bódog Bálint
belföld

„Csak addig volt érdekes a pénzünk, amíg beszedték” – botrány a legnagyobb fővárosi lakásépítésen

A Duna Terasz Grande csaknem 800 lakásáért a vevők hónapokkal ezelőtt kifizették a négyzetméterenként 1,2-1,6 milliós vételár 99,9 százalékát. A ház látszólag elkészült, beköltözni viszont nem tudnak a beruházó és a kivitelező jogvitája miatt. Tőlük a pénteki tüntetésen együttérzést kaptak, mást nem.

Haász János
gazdaság

Európában a budapestiek szívják meg a leginkább a bérleti díjakkal

A keresetekhez viszonyítva Budapesten a legdrágábbak a bérleti díjak.

Bódog Bálint
gazdaság

Hiába az állami támogatások, idén még a tavalyinál is jobban vissza fognak esni a lakásépítések

Majdnem 40 százalékkal bezuhantak az új építések engedélykérelmei.

Kolozsi Ádám
gazdaság

57 milliárd forintért kelt el egy lakás Dubajban

Van benne kültéri és beltéri mozi is.

Fődi Kitti
külföld

A fővárosi fiatalok fele nem hiszi, hogy valaha is tudna lakást venni

Az OTP szakértője szerint az új lakásvásárlási támogatásra a korábbinál sokkal kevesebben lesznek jogosultak. Pedig lenne kit segíteni.

Haász János
gazdaság

84 illegális bevándorlót találtak egy belvárosi lakásban

A 84-ből 40 gyerek.

Fődi Kitti
belföld

Albérletek Budapesten: mire elég 100 000 forint?

Szobát harminc-, lakást hatvanezer forinttól is bérelhetünk a fővárosban. Lakókocsi az erdőben, lakás 8 négyzetméteren, ablak nélküli szoba 80 ezerért a nyár végi albérleti kínálatban.

Haász János
gazdaság

Londonban kétszer annyiba kerül raktárt bérelni, mint Budapesten egy jobb lakást

Négyzetméterenként 6500 forintos lakásbérleti díjjal számolva.

Haász János
gazdaság

Egy fővárosi használt lakás árából tizenegy alföldi falusi ház kijön

Legalábbis a négyzetméterenkénti ár alapján, derül ki a KSH legfrissebb ingatanstatisztikáiból. A Dunántúlon még a falvakban is értékesebbek a lakások, mint az Alföldön a városokban. Az eladott lakások száma az első negyedévben nagyjából 31 százalékkal esett vissza.

Haász János
gazdaság

Rottyon a lakáspiac

Az év elején harmadával kevesebb lakást adtak el, az árak növekedése pedig az inflációt sem tudta követni.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

Tízmilliókkal többe kerülhet a lakásvásárlás a CSOK elvesztésével

Egy 60 milliós városi lakás hiteltörlesztésére húsz év alatt akár 31 millióval is többet költhet egy háromgyerekes család.

Haász János
gazdaság

Megszerezték egy Siófokon élő francia nő lakását, majd a nőt egy disznóólba zárták

A vádlott házaspár a francia nő bizalmába férkőzött.

Fődi Kitti
bűnügy