lakásépítés

Életjeleket mutat a magyar építőipar

Azért érdemes az óvatosság, hiszen a tavaly április is remekül sikerült, aztán jött a gödör.

Székely Sarolta
gazdaság

Borzasztó rossz adatok jelentek meg a lakásépítésekről, de a KSH kiemelte a közleménye címében a szinte egyetlen pozitívumot

Nyolc éve nem adtak át olyan kevés lakást, mint az idei első negyedévben.

Haász János
gazdaság

Hétéves mélypontra zuhantak tavaly a lakásépítések

A kiadott új építési engedélyek alapján idén sem várható, hogy meglódulnának a lakásépítések.

Székely Sarolta
gazdaság

Hatalmasat zuhant Budapesten a lakásépítési engedélyek száma

Lejtmenetben vannak a lakásépítések, és ez egy darabig még így is lesz.

Székely Sarolta
gazdaság

Hétéves mélypontra zuhantak év elején a lakásépítések

Idén eddig az ezret sem érte el a havonta átadott új lakások száma.

Haász János
gazdaság

2 millió felett egy új építésű siófoki lakás négyzetméterenkénti ára

Átlagosan. Balatonakarattyán már 3,2.

Rényi Pál Dániel
turizmus

Tovább tart a huzavona a főváros legnagyobb és legbotrányosabb lakásépítése körül

A beruházó és a kivitelező csatázik, nyolcszáz lakás vevői maradtak kiszolgáltatott helyzetben.

Haász János
belföld

Hiába az állami támogatások, idén még a tavalyinál is jobban vissza fognak esni a lakásépítések

Majdnem 40 százalékkal bezuhantak az új építések engedélykérelmei.

Kolozsi Ádám
gazdaság

Idén alig épült lakás, de jövőre még ennél is kevesebb fog

Az átadott lakások száma ötödével, az építési engedélyeké 43 százalékkal alacsonyabb idén, mint tavaly.

Haász János
gazdaság

Lakásépítés: rég volt ilyen pocsék adat, országosan 19, a fővárosban 36 százalékos a visszaesés

Az építeni tervezett lakások száma is szinte mindenhol csökkent.

Haász János
gazdaság

A lakáspiacot az emelkedő kamatkörnyezet, az infláció és az EU-ban leggyorsabban növekedő építési költségek is sújtják

Az MNB ingatlanpiaci elemzések osztályának vezetője arról számolt be, hogy az újlakáskínálat elmarad a kereslettől, a jelentős lakáspiaci drágulást pedig élénkülő hitelpiac kísérte.

Herczeg Márk
lakhatás

15 milliós kárt okozott az Utcáról Lakásba Egyesületnek a lakásépítésüket megtiltó soroksári önkormányzat

Egyelőre azonban semmit sem tettek, hogy kártalanítsák a városban rászorulóknak adható lakások építését tervező szervezetet.

Neuberger Eszter
Budapest

Orbán: 2022 végéig újra 5 százalék lesz a lakásépítés áfája

A miniszterelnök a HírTV-nek adott interjút, amiben beszélt a kórházakról, az orvosok átvezényléséről, és sorosozott is egy kicsit.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Jókora visszaesést hozott a koronavírus az építőiparban

Csökkenő megrendelések, növekvő költségek.

Szurovecz Illés
gazdaság

Majdnem 18 ezer lakás épült tavaly

Egy év alatt 22 százalékos emelkedés.

Urfi Péter
gazdaság