Lakatos Béla

Márki-Zay Péter ragaszkodik hozzá, hogy legyen három roma képviselő a közös listán a befutó helyeken

Ő nem szól bele a közös listába, de erre ma emlékeztetett mindenkit.

Kiss Imola
POLITIKA

Éveken át ellenzéki polgármester vezette a várost, most 100 százalékkal nyert a Fidesz Ácson

Szentirmai Istvánnak nem volt nehéz dolga: ő indult egyedül a polgármester-választáson, egy szavazat is elég lett volna.

Albert Ákos
POLITIKA

Nehéz dolga lesz a fideszes polgármesterjelöltnek Ácson

Csak viccelek, igazából irtó könnyű dolga lesz.

Boros Juli
POLITIKA

Megverték Lakatos Bélát, a volt ácsi polgármestert

Szerinte politikai okokból támadták meg.

plankog
bűnügy

Lakatos Béla: Ellenzéki polgármester ma csak úgy működhet, ha csendben van

Nyolc éven keresztül vezette Ácsot, három éve lépett ki a Fideszből, most lemondott a városvezetésről is. Azt mondja, fejlesztési pénzekkel zsarolták, ellehetetlenítették a munkáját. Szerinte Magyarország a félelem országa lett.

Halász Júlia, Albert Ákos
POLITIKA

Lemondott Ács polgármestere „a Fidesz mindent elsöprő félelempolitikája miatt”

A momentumos Lakatos Béla szerint ma vidéken hiába építkezel, ha nem vagy kormánypárti és szót mersz emelni, tönkretesznek.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Lakatos Béla csak akkor maradhat polgármester, ha elmegy pszichiáterhez

Azt állítja, egy magánéleti tragédia viselte meg annyira, hogy elkezdte fenyegetni a kollégáit.

Urfi Péter
politika

Lemond Ács polgármestere, mert a Momentum jelöltjeként csak a harmadik lett

Lakatos Bélának nincs sem lelki ereje, sem kedve folytatni.

Herczeg Márk
POLITIKA

Vizsgálat indul a kisebbségiző rendőrök ügyében

Botos Tamás
bűnügy