lánchíd felújítása

Másfél milliárd forintot utalt át a Lánchíd kivitelezője egy olyan cégnek, aminek a vezetőjét költségvetési csalás miatt vették őrizetbe

A Kormányzati Ellenőrzési Hivat külön jelentést közölt az ügyről.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Minden idők egyik leglassabb sétájával adták át a Lánchidat, befejeződött a két és fél évig tartó felújítás

Már gyalogosok is használhatják a hidat, az autókat viszont nem engedik vissza rá. Karácsony óriási csavarkulcsot adott át a hídmesternek.

Molnár Kristóf
közlekedés

Karácsony Gergely: „Ősz helyett már most nyáron befejeződik a Lánchíd felújítása”

Másfél hónappal a tervezett határidő előtt.

Bódog Bálint
Budapest

Karácsony Gergely zöldítéssel érvel amellett, hogy maradjon a „szelíd” közlekedés a Lánchídon

A főváros tervei szerint ha a felújítás után sem térnek vissza az autók a hídra, eltűnhet a Széchenyi István téri óriás körforgalom, és a híd budai lába körül is több lenne a zöldfelület.

Csurgó Dénes
Budapest

December közepétől lehet majd közlekedni a Lánchídon

Befejeződött az aszfaltozás, a híd próbaterhelése november 12-én, szombaton lesz.

Tárkányi Flóra
belföld

Visszarakták az oroszlánokat a Lánchíd budai hídfőjére

Pár hét és a pesti hídfőre is visszakerülnek a szobrok.

Mészáros Juli
Budapest

Kedden kezdik a Clark Ádám tér átépítését

Folytatódnak a Lánchíd-felújítás előkészületei.

Mészáros Juli
Budapest

Hiába nincs még megállapodás a kormánnyal, a főváros elkezdené a Lánchíd felújítását

Karácsony Gergely a felújítás teljes összegét a BKK rendelkezésére bocsátotta, bár a kormány még nem írta alá a szerződést az ígért 6 milliárd forintos támogatásról.

Csurgó Dénes
Budapest

Hollik István fenyeget: Ha továbbra is ez a szerencsétlenkedés zajlik, a kormány fogja felújítani a Lánchidat!

Szerinte a "Fidesz-KDNP idáig türelemmel figyelt." De.

Botos Tamás
Budapest

Karácsony: Az előző vezetésnek 9 éve volt a Lánchíd felújítására

"Most mégis a 8 hónapja dolgozó új vezetést támadják."

Botos Tamás
Budapest

Karácsony: Budapest akkor is felújítja a Lánchidat, ha „beleroskad”

Márpedig lehet, hogy beleroskad, mert a kormány pont annyi pénzt készül elvonni a fővárostól, amiből minden évben fel tudnák újítani újra és újra a Lánchidat – írja a főpolgármester.

Herczeg Márk
Budapest

Az önkormányzati elvonások miatt Karácsony elhalasztotta a tárgyalást a Lánchídról

Fürjes Balázs szerint minden javaslatra nyitottak lennének.

Czinkóczi Sándor
Budapest

Nem másfél, hanem két és fél évig lesz lezárva a Lánchíd

A 22,33 milliárdos felújítás után egy zebrával lesz több, lényegi átszervezést a közlekedésben nem terveztek.

Botos Tamás
Budapest

Felújítják a Lánchidat, de nem azért, hogy letereljék róla az autókat

Két és fél évig tart majd a munka. Ha kész lesz, kicsit könnyebb lesz majd biciklivel átkelni.

Haszán Zoltán
Budapest