Itt az év talán legjobban várt dupla toplistája a tavaly született magyar csecsemőknek adott 50 leggyakoribb lány- és fiúnévvel, induljon is a trendfigyelés!
A brit szülők borzasztónak érzik a helyzetüket, attól félnek, hogy a lányukat transzneműnek hiszik. A hatóságok hajthatatlanok.
Több ember ellen elkövetett emberölés kísérletének bűntettével gyanúsítják.
Többek között a bűnismétlés veszélye miatt.
A 13 éves lány tüdőgyulladásban halt meg januárban.
Biden szerint Navalnij bátorsága örökre velünk marad.
2017-ben ástak ki a földből egy feltételezett szláv település helyén egy marhabordát, amin aztán germán rúnaírást azonosítottak. Lett is ebből nagy nacionalista hőbörgés.
A hétköznapok nehézségeivel szemben a szarkazmus és az önirónia a legjobb fegyver.
Ez a lány már igen.
Az ilyen zsenik miatt találták fel a tehetségkutatókat.
A tanítónő mindenre fel volt készülve, csak erre nem!
Uszítás miatt állhat bíróság elé.
Egyikük már előre jelezte, ismét szökni készül.
Így csinálj social media karriert könnyen, gyorsan, egyszerűen!