lányok

A spanyol bíróság egy év próbaidőre ítélt 15 iskolást, amiért meztelen képeket generáltak lány osztálytársaikról

A genderről szóló órákon is részt kell venniük.

Fődi Kitti
külföld

Az ENSZ szerint letartóztatták Kabulban az afgán lányok oktatásáért kampányoló projekt alapítóját

A férfit hétfőn este, az esti ima után egy mecset előtt megverték, majd erőszakkal elvitték.

Mészáros Juli
afganisztán

Diáklányok nélkül kezdődött az új tanév Afganisztán középiskoláiban

Minek is a középiskola, ha felvételizniük már úgyis tilos egyetemre.

Kiss Imola
külföld

Megengedték a tálibok az afgán lányoknak, hogy érettségizzenek

Eddig úgy volt, hogy a lányok nem tanulhatnak tovább.

Fődi Kitti
külföld

Hangsúlyozottan lányokat keres ügyvédjelöltnek Rákosfalvy Zoltán irodája egy hirdetésben

A Borkai Zsolt-féle adriai szextúra másik főszereplője eddig is lányokkal dolgozott.

Szily László
SZEX

Kinyitották, majd rögtön be is zárták a tálibok a lányokat oktató középiskolákat

A fiúk járhatnak iskolába, de a lányok augusztus óta nem.

Fődi Kitti
külföld

Kim Kardashian West segített Londonba repíteni az Afganisztánból elmenekült futball-utánpótlás női játékosait

A sztár a lányok egész útját kifizette Pakisztánból.

Kiss Imola
külföld

Menekült afgán focista lányokat fogad be az Egyesült Királyság

Ha nem fogadták volna be őket, akkor vissza kellett volna menniük Afganisztánba.

Fődi Kitti
külföld

Ígérhetnek bármit a tálibok, az átélt borzalmak miatt az afgán nők sosem fognak bízni bennük

Az új tálib vezetés nagy erőkkel próbálja azt sugallni a világnak, hogy már felvilágosultabban állnak a nőkhöz, az elfoglalt területekről érkező beszámolók viszont ugyanolyan szigorú tilalmakról szólnak, mint a '90-es években. Az afgán lányok és nők pedig eközben teljes joggal érzik úgy, hogy a világ számára hirtelen már nem is olyan fontos az ő egyenlőségük.

Kiss Imola
külföld

Orbánnak már 41 fokos olimpiai láza van

Lányok, írjatok (a miniszterelnöknek)!

Herczeg Márk
INTERNET

Le kellett tolniuk a bugyit az iskolában a kislányoknak, hogy a tanárok kinyomozzák, ki piszkolta össze a vécét

A felháborodott szülők a Klikhez fordultak.

Sarkadi Zsolt
oktatás

Miért tömik magukat ezek a csinos, fiatal lányok 10 000 kalóriával?

Egy igazán érthetetlen és céltalan dolog az interneten.

Kulcsár Rebeka
INTERNET

Hány lány van ezen a fotón?

Úgysem fogod kitalálni.

Szeksz Tiborné
látványos
Videó

Lányok, asszonyok, Titeket ünnepel az egész ország!

Körkapcsolásunk Magyarország összes fontos nőnapi ünnepségéről. Csajok, vegyük úgy, hogy ezzel az egész évet jóvá tettük! :-)

444.hu
ünnep

13 dolog, amit csak az alacsony lányok érthetenek meg

Nem okoz gondot a bevásárlás? Szeretsz koncertekre járni? Az életed a vezetés? Akkor te biztosan nem egy alacsony lány vagy.

Karaj Kisasszony
lányok