Egyre többen kapják el a kéz-láb-száj betegséget, aminek Póta György gyerekorvos szerint „most egy olyan törzsváltozata terjedhet, ami megjelenik a szülőknél is”. Megijedni nem kell, mert bár „erősen fertőző”, de csak „egyszerű vírusfertőzés, semmi extra”.
Az észak-koreai diktátor állapotáról húga számolt be, aki Dél-Koreát hibáztatta a járványért.
Pontosabban „lázas”, ahogy Phenjan nevezi a covidot.
Jair Bolsonarónak szerdán 38 fokos láza volt.
5 évet is kaphat.
Már kivonták a forgalomból.
Még nem tudni, mikor térhet vissza az Ausztriában edző válogatotthoz.
A miniszter szerint a frissen állami tulajdonba került Főgáznál manipulálásra utaló jeleket találtak.
A jó hír, hogy nincs járvány. A rossz hír, hogy a fél szerkesztőség ennek ellenére kifeküdt. Jó tanácsaink a még nem, vagy már éppen megbetegedőknek (na azok nincsenek, de ki ne szeretné mások panaszkodását olvasni?).