Állítólag nemzetbiztonsági kockázatai lennének, ha kiderülne, Lázár melyik szállodában lakott.
Lázár János vadásztársa szerint Vidar Helgesen azért pattog és követel Magyarország elleni EU-szankciókat, mert megsértődött, és egyébként is féltékeny a magyar kormány sikereire.
Miután nekiment Lázárnak, aki erre nekiment Tarlósnak, most Tarlós újabb posztot írt.
Pethő András, az Origo volt főszerkesztő-helyettese a Transparency International blogján írta meg, mi történt.
"Az állatkerti fejlesztések ügyét személyesen is fogom támogatni, már csak Tarlós István barátom miatt is." Mekkora beef?!?!?!
János a keresztneve, de nem Mindenható!
Vagy nem-e? Mesterséges-e az üzem? Vagy nem-e? Súlyos kérdésnek vetődnek föl.
Honlapjukon olvasható, melyik civil szervezeteket és mennyi pénzzel támogatta tavaly a kormány által megtámadott alapítvány.
Már ha devizahitelből vetted. Mondta Lázár János.
Lázár János vezetésével munkacsoport áll fel, ami szeptember közepéig kigondolja, mi a teendő.
A Szabadság téri emlékmű miatt megszakadt a kapcsolat a kormány és a zsidó szervezetek között. Lázár most összehívta a Zsidó Közösségi Kerekasztalt.
Elbontották a hódmezővásárhelyi lak melletti házat, így most szabad a bejárás a miniszter úr igen méretes tűzfaláig. Hihetetlen, hogy még egy miniszter sem aludhat nyugton!
A kereskedelmi csatorna esti híradójának nagy része Bajor Imre emlékével foglalkozott, de utána jutott idő az elválaszthatatlan párosra, Rogán Tónira és Lázár Janira is.