Giró-Szász András Citizent hord, de mit hord Lázár? Bónusz: Nyerges Zsolt.
Erre hivatkozva vettük vissza IMF-pénzből a Mol-részvényeket 2011-ben. Már akkor felmerült, hogy lehetett titkos záradéka az üzletnek, de a kormány akkor tagadta ezt.
Egyelőre csak Hódmezővásárhelyen akar nyerni.
A) Gyurcsány Ferenc, b) Paolo Coelho c) Lionel Messi.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár kedden azt mondta, hogy a finanszírozási terv és a beruházás megkapta Brüsszel jóváhagyását.
Az államtitkár máris kirakta a vagyonnyilatkozatát. Gyűlt-gyűlt a vagyon.
Az államtitkár azt mondja, elkezdődött ellene egy lejárató kampány, de elismerte, hogy az állami földet nyerő hódmezővásárhelyi Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. legnagyobb tulajdonosa az anyai nagybátyja, és hogy korábban ő is az igazgatóság tagja volt. Most is 2 százalékos részvényes.
A Gorzsai Mezőgazdasági Zrt-ben volt 2012-ig igazgatósági tag Lázár, a földjeit is a cég műveli. 1362 hektárt vihetnek.
Magánesemény volt az arisztokrata hangulatú fácánkergetés, az adófizetőnek egy forintjába sem került.
"A vadászat ősrégi dolog, azonkívül a vezető politikusok mindig körülvették magukat művészekkel."
Hogy néz ki, amikor a tekintetes államtitkár úr vendégül látja a burzsoáziát/arisztokráciát? Pont így!
Lázár János szerint ha állami mérnökök dolgoznak az államnak, akkor nem lesz korrupciós kockázat az EU-s pénzek elköltésekor.
Egy budaörsi kft-nél van egy nagyon fontos szoftver forráskódja. Lázár János közölte, az államnak januárig mindenképpen meg kell vennie a céget. Kedden adónyomozók szállták meg a cég irodáját és a tulajdonosok lakásait.
Az állam 4 milliárdért visszavett hét ingatlant a szigeten az Álom Sziget 2004 Ingatlanfejlesztő Kft.-től. Ott rekreációs, sport- és kulturális teret csinálnának, a koncepció kidolgozására a Lázár vezette NFÜ 90 napot kapott. Csakhogy mire a koncepció tervezésének határideje lejár, addigra a cégeknek el kell hagyniuk a területet, pedig lehet, hogy nem is lennének érintve a tervben. Lázár Jánoson fog múlni, hogy maradhatnak-e.