Lázár János szerint csak most kezdődik az élénk vita az „átláthatósági” törvényről, a kormány még nem foglalt állást. Azt pedig nem érti, miért háborodtak fel rajta szerkesztőségek.
Lázár János szerint a zárt ülésen hoznak majd bizonyítékokat az ukrán titkosszolgálati akcióval vádolt Tiszával szemben.
Egyre izgalmasabbak a Lázárinfók. A névadót fideszesek szembesítik valódi, napi problémákkal. Ismeretlen terep ez még Lázár Jánosnak is, aki szerint „nem méltányos és nem fair”, hogy Magyarországon 500 ezer embernek 140 ezer forint vagy kevesebb a nyugdíja.
Ugyanaz fog történni, mint a harmincas évek végén, akkor is a németek mellé kellett állni és most is, mondta a miniszter.
Az utasok pozitívan fogadták a változást.
Elismerte, hogy Varga Judit kérésére szerzett munkát Magyar Péternek.
Az új hónap kezdete egyet jelent a Fidesz és a NER történéseit összefoglaló sorozatunk új részével. A tartalomból: módosítottak az alaptörvényen, Kollár Kinga és az egészpályás letámadás, a hídfoglalás betiltása, Ukrajna-ellenes plakátkampány és Mészáros „Fillérsegg” Lőrinc.
Azt is közölte, hogy a miniszterelnök kiváló egészségi állapotban van és túlteng az ambíciótól.
Szombathely ellenzéki polgármestere, Nemény András úgy elverte tavaly a Fideszt, hogy a párt közgyűlési frakciót sem tudott alakítani. A városvezetés tagjai háromnegyed évvel a győzelem után egységesen kiléptek pártjaikból. Interjú az MSZP-ből frissen kilépett polgármesterrel, aki szerint önkormányzati szinten még sokat kell fejlődnie a Tiszának.
Hétfőn lejár az utolsó határidő.
Kemény kérdéseket kapott Lázár János Pécsen. Az egyik legmeglepőbb okfejtése az volt, mindegy, mit tanítanak az egyetemen a transzneműség és a homoszexualitás kialakulásáról, ha a társadalmi valóság más, azt mindenkinek tudomásul kell venni.
Béketárgyalások, szabad emberek, Tiborczon túli karrierek és Nagy Márton tagadása a 444 napindító hírlevelében.
Orbán bejelentette, hogy a külföldről támogatott szereplők ki lesznek seprűzve húsvétra. Ezek szerint ez megtörtént.
A miniszter szerint a fővárosi képviselő „emiatt veszített vonalat”.
Bármit tervez a Fidesz, az biztos, húsvétra nem végeznek az Orbán Viktor által elvárt tavaszi nagytakarítással. Az állampolgárság felfüggesztésével haladnak, de hogy lesz-e még valami, azt Lázár János sem mondja meg egyenesen.