A miniszterelnök a Karmelitában fogadta régi-új embereit, köztük Navracsics Tibort, Lázár Jánost, Csák Jánost és Nagy Mártont is.
Márki-Zay szerint az elveiből semmit nem adott fel azért, hogy 40 milliárd forintos segítséget kérjen Lázár Jánostól. A Modern Városok Program öt éve beígért projektjeiből alig valósult meg valami az országban.
Meg akarják mutatni az egész országnak, hogy április 3-a után is van élet.
Elaludt.
Lázár szerint Hódmezővásárhelyen a jövő elkezdődött.
Konszolidálnak.
Különös fordulat, miután azóta ekézi, hogy polgármester lett.
Pintér Sándor pedig elvállalt újabb négy év miniszterséget.
Hódmezővásárhely megvan! - írta ki a Facebookra.
Szijjártó Péter és Lázár János is benne lehet az új kormányban, mondta Orbán, aki hosszan telefonált Vlagyimir Putyinnal.
Három éve fölényesen nyerte a polgármester-választást, most legfeljebb szűk győzelemre van esélye saját városában. Persze legutóbb nem is Lázár Jánossal kellett megküzdenie.
Több mint hatezer szavazattal győzött Lázár.
„Van okunk bizakodni, de én azért úgy fogalmaznék, hogy: inkább meglesz, mint nem” - mondta Márki-Zay választókerületi ellenfele.
"Nem nekem kell a gázszerződéseket menedzselni, hanem Szijjártó miniszter úrnak."
Kampány van.