A miniszter politikai ellenfelei pedig olyanok, mint a gáz.
Az összes igazgatósági testületet kormányközeli üzletemberekkel és politikusokkal töltötték fel.
Több ezer aláírást gyűjtöttek össze a tervek ellen.
Vagyis nem lesz mindenhol kötelező a bukósisak használata.
A volt államtitkár szerint mesterségesen állítják szembe Budapestet és a vidéket, amikor lefújják a Nyugati fejlesztését.
A köz- és EU-s pénzből felújított műemlékek az egyetemi campusokhoz hasonlóan vesztenék el közvagyon jellegüket.
Korábban még azt állították, hogy a projekt a "beruházási stop áldozata lett".
Megszüntették a nyomozást.
Egymilliárdért újítanak fel istállót és kocsiszínt, illetve nettó 3,2 milliárd forint körül állhat meg a korábbi Nonius szálló felújítása és bővítése.
Mosóczi László lett a hazai kötöttpályás járműgyártás fejlesztésének koordinálásáért felelős miniszteri biztos.
A hivatalos nevük Nemzeti Építőanyag Kereskedés lehet. De sokkal ijesztőbb a tervgazdaság visszahozása. Lázár János elveheti a magáncégek termékeit, sőt a termelés fokozására is utasíthatja őket. Aki nem akar így működni, annak államosítanák a cégét.
Szerinte Lengyelország mellett Magyarország lehet majd a vezető gazdasági hatalom a térségben.
Félbemaradt, de a fűtésére már most is költeni kell.
A Budapest Fejlesztési Központban milliárdokat költöttek az új komplex városfejlesztési projektek előkészítésére, de a választás után fordult a széljárás, a fejlesztések leálltak, és a tervek feltehetően hasznavehetetlen papírhalmokként végzik. Interjú egy volt dolgozóval.
A Lázár-minisztérium Lázárt tenné az építkezések kulcsfigurájává.