Még korábban bejegyzett védjeggyel is tilos lenne vörös csillagos csomagolással árulni termékeket.
A hiper- és szupermarketek megadóztatásának harmadszor is nekifut a kormány, és a nyilvánosságra került ötletek sokkal több területen lehetnek hasznosak, mint a kormány gondolná!
A miniszter nem számít arra, hogy elszállnak az árak, ha elkezdik szívatni az élelmiszerláncokat.
A miniszter szerint azok is sikeresek tudnak lenni az országban, akik nincsenek különösebben jóban velük.
A Tescót, az Auchant, de a LIDL-t és az Aldit is padlóra küldheti az új javaslat. Évente 20 milliárd a parkolásért, kötelező létszámnövelés, reklámlimit. A kormány megfojtja az iparágat.
Közben a rendőrök devizahiteles tüntetőkkel kergetőztek, alatta pedig egy rendőrzenekar fújta. Orbán Viktort most sem lehetett megszólítani.
A hivatalos indok: „nyelvbotlás”.
Én már meg is nyugodtam!
Kovács Zoltán kormányszóvivő és az orbanviktor.hu is elhazudja a történteket.
Egyrészt a 2014-es választáson, másrészt a nép képviselői a Parlamentben.
„Ha megengedik, a bevándorlással kezdenénk, immár szokás szerint évek óta” – mondta Lázár János a Kormányinfón.