le marietta

Momentum mint legerősebb ellenzéki párt? 25 százalékos DK? Történelmi fideszes vereség?

Soha ne politikustól kérj tuti tippet. A választási kampányban rögzítettük a politikusok tuti tippjeit. Magyar Péter ebben is a legprofibb volt, mert direkt alábecsülte a pártját. A többiek mertek nagyot álmodni, és ami az igazán nagy baj: ezt ki is mondták.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA
Élő

Listavezetők vitája élőben, Deutsch és Magyar Péter nélkül

A Partizánban tartják az első EP-listavezetői vitát, Donáth Anna, Dobrev Klára, Le Marietta és Toroczkai László részvételével. A két legnagyobb név azonban nem vállalta a részvételt.

Kilenc jelölttel a Magyar Kétfarkú Kutyapárt is leadta az EP-listáját

A listát Le Marietta vezeti, aki korábban azt nyilatkozta, legalább tíz százalékot szeretne elérni a választásokon – ez két mandátumot jelentene.

Solti Hanna
POLITIKA

420: Deutsch Tamás-bábu és a kalózpárti Mikulás vitatkoztak a fű legalizációjáról a Kutyapárt demonstrációján

Suzi Dada, a párt társelnöke azt mondta, többször megkapja, hogy drogoznak az eseményeiken. Ő erre azt szokta mondani, hogy ne tőle féltsék az ovisokat, ő nem ad a füvéből, viszont már a középiskolások is egyre többet töményeznek.

Bódog Bálint
POLITIKA

Kihúztak egy csíkot Deutsch Tamásnak az Európai Parlamentben

Porcukorból.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

„Nem messiás kell ide, hanem sok ezer szarlapátoló”

Se Karácsony, se Vitézy, se Magyar, se Orbán – ideje leszámolni az illúzióval, hogy valaki majd odafenn megoldja helyettünk, mondja a Kutyapárt listavezetője. Le Marietta kevesebb bullshitet és több technót vinne az Európai Parlamentbe. Interjú.

Rényi Pál Dániel
interjú

Második lesz Törley Katalin a Kutyapárt EP-választási listáján

Az első helyre Le Marietta kerül.

Gazda Albert
belföld