Éppen aznap, amikor a parlament szavazhat az OBH elnökének elmozdításáról.
Szerinte félrevezető, hogy az Európai Bizottság ez ellen vár rendszerszintű intézkedéseket.
Ezért nem tartja jó ötletnek a csatlakozást. Ügyészként, kutatóként és egyetemi tanárként is erre jutott.
A legfőbb ügyész szerint az EP költségvetési ellenőrző bizottságának ülése túl politikaivá vált, ő meg nem politizálhat.
A DNA főügyészének leváltásával és a legfőbb ügyész elmozdítására tett kísérlettel a baloldali kormánytöbbség korlátozni próbálja a szerintük titkosszolgálati befolyás alá került és a korrupcióellenes harc ürügyén politikai tisztogatást végző vádhatóság mozgásterét.
A Fidesz kétharmada is veszélybe kerülne, ha Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez Hadházy Ákos szerint.
Na jó, volt bent vagy 10 képviselő, aki kíváncsi volt a legfőbb ügyésznek a hatóság tavalyi tevékenységéről szóló beszámolójára.
A Momentum három és Vágó Gábor négy kérdése is lepattant az NVB-ről, mehetnek a Kúriához. Például azt szeretnék, hogy a legfőbb ügyész ne legyen újraválasztható, vissza lehessen hívni, és a rokonai ne dolgozhassanak a jegybankban.
Pedig a jegyzőkönyvek alapján már korábban elég egyértelműnek tűnt, hogy mi történhet, amikor a fideszes képviselőnek átadják a pénzt.
Akik ebédelnek: Polt Péter legfőbb ügyész és Juhász Péter Együtt-társelnök.
Putyin újra Jurij Csajkát jelölte, egyhangúlag meg is választották.
A legfőbb ügyész szerint valóban lehetne több korrupciós botrány Magyarországon, de túl okosak az elkövetők.
Polt Péter legfőbb ügyész nélkül nem élénk olyan rendszerben, amilyenben élünk. A kövekezmények nélkül elhalt ügyek sora általánossá tette a ragacsos cinizmust. Egy botrány közepén is csak kétszázan tüntetnek ellene. Ők viszont nagyon dühösek.
Feljelentés, de milyen feljelentés!
Alekszej Navalnij szervezete derítette fel az ügyet, a szálak az orosz legfőbb ügyésztől egy fényűző görög hotelen át az ország történelmének egyik legbrutálisabb mészárlásáig vezetnek.