27 éve úszkált a tengerben, ahhoz képest elég jó állapotban van.
Több mint 1 millió LEGO kockából és közel 1500 minifigurából áll az a Star Wars tematikájú dioráma, amit nemrég a világ legnagyobbjának választottak, és amit a hétvégén a budapesti Comic Conon is kiállítottak.
Egy új törvény ugyanis elkezdte tiltani az erőszakos bűnelkövetők arcának mutogatását.
Mondván, hogy az újrahasznosított műanyagok használata nem csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást.
Itt a fényes jövő, vagyis egy olyan app, ami állítólag nemcsak megmondja nekünk, hogy az előttünk álló legohalomból miket építhetünk, de azt is, hogy a halmon belül hol találjuk a szükséges darabkákat.
Pontosan tudták, hol kell megbontani az épületet.
Olyan magas a használt készletek ára, hogy megéri. Rendelésre dolgoznak gyűjtőknek. A járvány csak tovább srófolta az árakat.
Nem akarták levédeni az egymásba pattintható tégláikat. Az EU bírósága viszont kimondta, hogy a forma levédethető.
A miniszter fényt derítene a család származására.
A vasarnap.hu szerzője azon a puszta tényen háborodott fel, hogy egy LEGO-készletben az egyik figura nem fehérbőrű.
Egy óceániai történet arról, hogy soha sem szabad feladni.
Élnek és virulnak, ami még évszázadokig így marad.
Nagy fantáziájú, lelkes játéktervező volt.
A rámpa nem csak hasznos, de még fel is vidítja az embereket.
Megtaláltuk a NER-legózás mesterét.