Elsősorban a keleti országrészben.
A hetedik legszennyezettebb levegőjű hely jelenleg a világon.
Debrecenben, Nyíregyházán, Miskolcon, Sajószentpéteren, Kazincbarcikán, Salgótarjánban és Várpalotán pedig már elérte a kifogásolt szintet.
Közelít a tél, egyre rosszabb a helyzet.
Csak az alultápláltság halálosabb kockázati tényező.
Nagy mennyiségben érkezik dél felől, elhomályosíthatja a napot, sivatagi hangulatú naplementét okozhat, és saras esővel mosódhat ki a légkörből.
Magyarországon is kétszer szennyezettebb a levegő, mint a WHO által meghatározott határérték.
Az antibiotikum-rezisztencia becslések szerint évente már 1,3 millió ember halálát okozza.
Nem mindenki éri be a szakpolitikai kritikával.
Egyre nő a hőhullám halálos áldozatainak a száma.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ mérései szerint kedden Putnokon veszélyes, míg Ajkán, Győrben és Sajószentpéteren egészségtelen volt a levegő minősége.
De ez péntek estétől változhat.
A WHO szerint a légszennyezés évente hétmillió idő előtti halálesetet okoz világszerte.
Szeptemberben lejárt a benzin- és dízelmotoros járművekre vonatkozó kísérleti tilalom a Barbican Center mellett.
Putnokon, Sajószentpéteren és Kazincbarcikán a legrosszabba helyzet.