légúti fertőzés

Közel 20 százalékkal nőtt az influenza miatt kórházba kerülők száma a múlt héten

Tizenkét hete tart a járvány, az helyettes országos tisztifőorvos szerint „most már mindannyian elfáradtunk ebbe, talán kevésbé is figyelünk oda.”

Botos Tamás
Egészségügy

Látogatási korlátozás a zalaegerszegi kórházban

A legkisebbek védelme érdekében.

Herczeg Márk
Egészségügy

A Vatikán lemondta Ferenc pápa hétvégi rendezvényeit

A folyamatos rosszulléte miatt.

Haász János
külföld

„A klinikai kép összetett”, továbbra is kórházban kell maradnia a pápának

A légutak polimikrobiális fertőzése miatt változtatni is kell az eddigi terápián.

Haász János
külföld

Egyelőre kórházban marad Ferenc pápa

Pénteken szállították be a római Gemelli klinikára, miután több mint egy hete küzd hörghuruttal.

Haász János
külföld

Két gyermek a négyből hamarosan lekerülhet a műtüdőről a Heim Pál Gyermekkórházban

Az egyik gyermek már a „levétel határán áll” a gyermekkórház főigazgatója szerint.

Székely Sarolta
Egészségügy

Itt az új Covid-variáns, egyre több az influenzás és az RSV-s

Támad a tridémia.

Solti Hanna
járvány

Hetente több százezer ember fordul orvoshoz légúti fertőzéssel

Ráadásul többségében koronavírussal.

Fődi Kitti
belföld

Fokozatosan javul Ferenc pápa állapota

A pápa légúti fertőzés miatt került kórházba, de a magyar püspöki kar szerint nincs veszélyben a magyarországi látogatása.

Benics Márk
egyház

Légúti fertőzés miatt napokig kórházban ápolják a pápát

A Vatikán közleménye szerint nem covidos.

Szurovecz Illés
egyház