lehallgatás

A Pegasust gyártó NSO bolgár leányvállalata magáncégeknek is árul megfigyelőeszközt

A programmal meg lehet határozni egyes telefonok helyzetét, beszélgetéseket lehet vele lehallgatni és szöveges üzeneteket is meg lehet vele figyelni.

Kiss Imola
POLITIKA

Macron a biztonság kedvéért lecserélte a telefonját

Franciaország elnöke még a telefonszámát is lecserélte a lehallgatási botrány miatt.

Boros Juli
külföld

A Pegasust gyártó cég kivizsgálja, hogy volt-e a célpontok között magyar újságíró

Szerintük az NSO hibáztatása az ügyben olyan, mintha egy autógyárat kritizálnának azért, mert egy ittas vezető balesetezett.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Macron rendkívüli ülésre hívta össze a védelmi kabinetjét a Pegasus-ügy miatt

A francia elnök személyesen felügyeli az izraeli kémprogram kivizsgálását. Lehet, hogy az ő telefonját is megfertőzték.

Szily László
POLITIKA

A francia napilap szerint Varga Judit igenis ki akart húzatni egy kérdést és választ az interjúból

Az igazságügyi miniszter korábban azt állította, hogy nem volt ilyen.

Fődi Kitti
belföld

Voltak olyan kormányok, amelyeknek eladta a Pegasust az NSO, de aztán blokkolta a használatát, mert visszaéltek vele

A kémfegyver gyártója szerint vannak olyan mechanizmusaik, amelyekkel észreveszik, ha valaki visszaél a termékükkel.

Kaufmann Balázs
külföld

Jó reggelt, míg nem figyeltél oda, Orbán Viktor kiépítette a tökéletesen jogszerű totális megfigyelőállamot

Visszakerültünk 1955-be, csak éppen sokkal, de sokkal ügyesebbek az ávósok.

Szily László
publicisztika

Le lehet hallgatni egy újságírót törvényesen?

Vagy bármilyen civilt? Igen, lehet, de annak nagyon alapos oka kell, hogy legyen. És hogy tényleg az volt-e, utólag nagyon nehéz kideríteni. Ha viszont a kormányzati szervek illegálisan figyelnek meg valakit, akkor semmi esély sincs arra, hogy ez kiderüljön.

Boros Juli
POLITIKA

Lehallgatott CEU-s diák: „Nem lenne jó, ha ezt is úgy megúsznák, mint mindent”

Adrien átlagos egyetemista, aki köteleségének érezte, hogy kiálljon a CEU-ért. Egy tüntetésen őrizetbe vették, és a mai napig eljárás folyik ellene. A neve feltűnt a Pegasus-listán.

Halász Júlia
POLITIKA

Varga Judit nem ismerte el, de nem is tagadta, hogy a Pegasust bevethették Magyarországon

„Ne legyünk nevetségesek, ilyen eszközökre minden országnak szüksége van! Az egy illúzió, ha ebből bárkik bármilyen ügyet próbálnak csinálni” – mondta a Népszavának az izraeli kémszoftverről szóló hírekről.

Herczeg Márk
POLITIKA

A Pegasus célpontjai között szereplő Varga Zoltán vizsgálja, milyen jogi lépéseket tegyen, addig nem nyilatkozik

A 24.hu tulajdonosa – aki többször beszélt arról, hogy Orbánék az ő lapját is el akarták venni – egyike azoknak, akiknek a telefonszáma ott volt a célpontok listáján.

Herczeg Márk
POLITIKA
Videó

Az elhárításért felelős miniszter, aki megint nem tudott semmit

Az Információs Hivatalt felügyelő Szijjártó Péter azt állítja, csak a lehallgatási botrány másnapján tájékozódott a szolgálatoknál, mi történt a több száz magyar telefonszámmal.

Kaufmann Balázs, Czinkóczi Sándor
video

Von Der Leyen: Teljesen elfogadhatatlan az újságírók lehallgatása

Az Európai Bizottság elnöke szerint ha igazak a hírek a magyarországi megfigyelési ügyről, akkor nagyon súlyosan megsértették az EU alapvető szabályait.

Magyari Péter
eu

Ezekre a kérdésekre várjuk a választ a lehallgatási botrányról

Az Igazságügyi Minisztériumhoz, a Kormányzati Tájékoztatási Központhoz és az izraeli nagykövetséghez is volt néhány kérdésünk a Pegasusról, melynek segítségével magyar újságírókat és ellenzékinek gondolt közéleti szereplőket is lehallgattak.

Boros Juli
POLITIKA

Edward Snowden szerint a magyar kormány válasza a legárulkodóbb a megfigyelési botrányban

Az egykori amerikai hírszerző a történteket az év sztorijának nevezte.

Mészáros Juli
POLITIKA