lelkész

Gyerekek ne olvassák el ezt a cikket!

Mert ugyanúgy fognak járni, mint a síró iskolások, akiknek egy brit lelkész értekezett a Mikulásról.

Mészáros Juli
hit

Az érdi evangélikus lelkész szerint azért volt holokauszt, mert a zsidók elárulták Jézust

Egyben úgy látja, a felvilágosodás tehet mindenről, aaz interszexuális algériai bokszolóról is.

Mészáros Juli
vallás

Fellázadt a lelkészházaspár ellen egy erdélyi gyülekezet

A hívek bántalmazásra, lelki és pénzügyi visszaélésekre, lelkészekhez nem méltó viselkedésre panaszkodtak.

Benics Márk
egyház

Négy év börtönre ítéltek Szegeden egy saját egyházközségét is megkárosító korábbi lelkészt

Valótlan tartalmú teljesítési igazolásokat állított ki, autót vett az egyházközség képviseletében eljárva, de azt magáncélokra használta, és azt az egyházközség bankkártyájával tankolta, ahogy éttermekben is azzal fizetett.

Mészáros Juli
bűnügy

Akár sztrájkolhatnak is az izlandi lelkészek

A helyi evangélikus egyházat vezető tanács szerint többé nem lehetne pénzt kérni esküvők, temetések lebonyolításáért. A lelkészek ezt a kollektív szerződés felrúgásának tartják.

Horváth Bence
vallás

Papi mellkeresztet kapott a lelkész, aki újraélesztette a sírásót a temetésen

„Egy-két bordáját szerintem eltörtem, de úgy voltam vele, hogy ne egy egészséges csontozatú embert temessünk el, inkább egy repedt bordájú ember maradjon közöttük élve” - emlékezett vissza a pap.

Szász Zsófi
belföld

A lelkész élesztette újra a sírásót egy temetésen Szabolcsban

A lelkésznek köszönhetően maradt életben a férfi.

Fődi Kitti
belföld

Pozitív lett egy washingtoni lelkész koronavírustesztje, kb. 550 emberrel kerülhetett kapcsolatba a miséken

De alaposan kezet mosott az áldoztatás előtt.

Sarkadi Zsolt
külföld

Szexuális erőszak gyanújával letartóztatták a kunágotai lelkészt

A refomátus egyház az ügy súlyosságára tekintettel H. G.-t tíz napja felfüggesztette.

Herczeg Márk
bűnügy

Istentagadó hippiből lett rászorultakat segítő lelkész

Györfi Mihály lázadó, antikommunista hippiként kezdte az életét, most pedig a Filadelfia Evangélikus Egyházközség lelkészeként egy egész szociális hálót épített ki a helyi rászorulóknak.

444.hu
vallás

Keresztelés közben harapta szét a lelkészt a krokodil

Az etióp pap csak a munkáját végezte.

Rényi Pál Dániel
ÁLLAT

Észak-Korea szabadon engedett egy életfogytiglani börtönre és kényszermunkára ítélt kanadai lelkészt

A 62 éves Lim Hjeon Szút még 2015-ben ítélték el, mostanra eléggé megromlott az egészsége.

Sarkadi Zsolt
külföld

Lelkésznek tanul és egy év múlva végez a brutális móri bankrabló

Weiszdorn Róbert a rácsok mögött tette le az érettségit, majd beiratkozott a teológiára.

Botos Tamás
vallás

Evangélikus lelkész lopta el a zombori gyerekek karácsonyi ajándékait

Annyit lopott, hogy a templomba is vinnie kellett belőle, mert már nem fért el otthon.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Isten helyett a lelkésznőt szerette

Addig zaklatta egy férfi a gyülekezete vezetőjét, hogy az a rendőrséghez fordult.

Botos Tamás
bűnügy