lemond

Iohannis államelnök nem akarja, hogy nevetségessé váljon Románia, inkább lemond

Az ellenzék akarta elmozdítani, de elébe ment.

Tóth-Szenesi Attila, Windisch Judit
külföld

Koppenhágában megkondultak a harangok, 52 év után lemondott II. Margit királynő

A világon a második legrégebb óta uralkodott, pár éve még azt mondta, megvárja, amíg lefordul a trónról. X. Frigyes az új király.

Kolozsi Ádám
külföld

Beismerte, hogy nem kezelte jól a visszaéléseket, lemondott az osnabrücki püspök

Bár egy tanulmány szerint miután Franz-Josef Bode az egyházmegye élére került, javult a szexuális visszaélések kezelése, a kritikusok szerint továbbra is elkövető-orientált volt az egyház megközelítése.

Bódog Bálint
egyház

Felajánlotta lemondását Srí Lanka miniszterelnöke, miután tüntetők ezrei rohamozták meg az elnök házát

Átmenetileg a parlament elnöke tölti be az miniszterelnöki tisztséget.

Kiss Imola
külföld

Völner Pál lemond államtitkári posztjáról, miután hivatali vesztegetéssel gyanúsították meg

Közleménye szerint „nem követett el bűncselekményt, államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen és a törvényeknek megfelelően végezte”.

Mészáros Juli
belföld

A koronavírus miatt lefújták a budapesti „Kínai Tavaszünnep” Fesztivált

A járványügyi helyzet miatt inkább elhalasztották a kulturális és gasztrofesztivált.

Boros Juli
vírus

Lemondott a Momentum elnöksége

Betartották, amit április 8-án megígértek.

Kulcsár Rebeka
POLITIKA

Benyújtotta lemondását Giró-Szász András

Visszautasította Rogánt és Lázárt is a kormányzati kommunikációért eddig felelős államtitkár.

Botos Tamás
politika

Valószínűleg a déli határon épülő kerítés csúszása miatt kellett mennie Hende Csabának

Állítólag miatta mondta Orbán, hogy augusztus végén, a tervezettnél korábban meglesz a határzár. Aztán nem lett meg.

444.hu
politika

Besokallt a Berzsenyi igazgatója: lemond és külföldre költözik

Tizenöt évig vezette az ország tizennyolcadik legjobb gimnáziumát Somogyi László. Ahogy a nyugdíjas tanárokkal elbántak, az volt számára utolsó csepp.

Botos Tamás
oktatás

Ferenc pápa súlyos beteg, 2-3 éve lehet hátra

Elképzelhető, hogy a 77 éves Jorge Mario Bergoglio lemond.

anarki
vallás

Május 5-én lemond a szlovén miniszterelnök

Kerner Zsolt
külföld

Mesterházy: Néha nehezebb tovább csinálni, mint abbahagyni

Akik korábban az összefogást sürgették, most ők a legnagyobb kritikusai annak. Mesterházy szerint minden döntésben van személyes felelőssége.

Botos Tamás
POLITIKA

Brit professzor adja vissza magyar kitüntését

Botos Tamás
külföld

Öt dolog, amiért lemondanak politikusok, és öt, amiért nem

Lettországban egy baleset miatt a héten lemondott az egész kormány. Kanadában maradhat az agresszív, drogfüggő polgármester. Toplista.

erdelyip
POLITIKA