Gyöngyösi Márton szerint „olyan folyamatok indultak be, amelyekkel nem lehetett számolni”.
A Momentum kiesett az EP-ből és a fővárosi közgyűlésből is.
Fekete-Győr András bejelentette, újraindul az elnöki posztért.
Elvégezte a rá szabott feladatot, átadná a stafétabotot a fiatal nemzedéknek.
„Erkölcsileg méltatlanná vált Sulyok Tamás, mert a magyar föld idegen kézre játszásában vett részt!” – közölte a párt alelnöke.
„Ha a fanatikusok útját választod, és az egész nemzetet a szakadékba vezeted, akkor kénytelenek leszünk kilépni a kormányból” - üzente Benny Gantz az izraeli miniszterelnöknek.
A polgármester ugyan lemondta, de a helyi református lelkész meghívta a színművészt a városba.
A Tiszáninneni Református Egyházkerület vezetője a hazai reformátusok „második embere” volt.
Kicsit több mint egy évig húzta.
A szólásszabadság védelmére alakult írószövetséget sok tagja kritizálja, amért a jelek szerint Izraelt támogatja, és nem veszi elég komolyan a palesztin írók és újságírók elleni atrocitásokat.
A levélírók szerint továbbra is mindenki úgy táncol, ahogy Balog Zoltán fütyül.
Aharon Haliva, a katonai elhárítás vezetője úgy érzi, őt terheli a felelősség Hamász támadása kapcsán.
Köztük Szabó T. Anna és Bod Péter Ákos.
A kiszemelt helyszín kihátrált, az MCC az utolsó pillanatban keres új rendezvényhelyet.
A Szabad Európa szerint Gergye Tamás Károly azért mondott le, mert nem sikerült tisztázni az elnökség határait, nem sikerült kialakítani a testületi működés mechanizmusait.