lemondott

Lemondott a boszniai biztonsági miniszter

Nenad Nesicet december végén szervezett bűnözés, pénzmosás, hivatali visszaélés és kenőpénz elfogadásának gyanújával tartóztatták le.

Mészáros Juli
külföld

Lemondott az MSZP pártigazgatója, Molnár Zsolt

Nemrég emeltek vádat ellene hat másik emberrel együtt a zuglói és az újbudai parkolási rendszer ügyében.

Mészáros Juli
POLITIKA

Lemondott a vietnámi elnök

Egy év után, egy korrupciós botrány miatt. Mint az előző elnök is.

Mészáros Juli
külföld

A parlament elfogadta Novák Katalin lemondását

Novák Katalin azután mondott le köztársasági elnöki posztjáról, hogy kiderült, 2023 áprilisában kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon egykori igazgató-helyettesének, aki bűnsegédként vett részt pedofil bűncselekményekben.

Bódog Bálint
belföld

A gázai helyzet miatt lemondott a palesztin kormány

Ezt hétfőn jelentette be Mohamed Stajje palesztin miniszterelnök.

Mészáros Juli
külföld

Nyugalom, Vidnyánszky Attila mégsem mond le

Novemberben baleset miatt szakadt félbe a Nemzeti Színház Rómeó és Júlia előadása, a két főszereplő súlyosan megsérült. Egy héttel a baleset után már a színigazgató volt a legnagyobb áldozat.

Solti Hanna
KULTÚRA

A francia parlament szigorít a bevándorlási törvényen

A baloldal szerint Macron befeküdt a szélsőjobbnak, az egészségügyi miniszter lemondott, emberi jogi szervezetek az elmúlt évtizedek legregresszívebb törvényének nevezték a jogszabályt.

Bódog Bálint
külföld

Egy nem létező országgal kötött megállapodást, lemondott a paraguayi tisztviselő

A fiktív országot egy önjelölt guru, Nithyananda vezeti, akit Indiában szexuális zaklatás miatt is köröznek.

Mészáros Juli
külföld

Meztelenül, a zuhanyzóból jelentkezett be a tanácsülésre egy román önkormányzati képviselő

Nem tudta, hogy be van kapcsolva a kamera.

Kiss Imola
ÉLET

Lemondott Susan Wojcicki, a Youtube vezérigazgatója

Ő volt a Google egyik legrégebbi dolgozója.

Kiss Imola
TECH

Lemondott az ukrán védelmi miniszterhelyettes

A hétvégi élelmezési korrupciós botrány miatt.

Solti Hanna
háború

Lemondott Szabó János, Hódmezővásárhely alpolgármestere

A közéleti tevékenységtől is elköszön.

Kiss Imola
POLITIKA

Lemondott a román védelmi miniszter

A román kormány álláspontjával szemben azt mondta, hogy az Ukrajnában folyó háború befejezéséhez a NATO-nak illetve az Egyesült Államoknak kell tárgyalnia.

Mészáros Juli
külföld

Völner Pál lemond államtitkári posztjáról, miután hivatali vesztegetéssel gyanúsították meg

Közleménye szerint „nem követett el bűncselekményt, államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen és a törvényeknek megfelelően végezte”.

Mészáros Juli
belföld

Turi György lemondott az úszószövetségben betöltött összes tisztségéről

Döntését azzal indokolta, hogy a személyét érintő helyzet az elmúlt két hónapban tarthatatlanná vált, és már nemcsak róla van szó, hanem a magyar úszósport megítéléséről.

Mészáros Juli
sport