lengyelország

Most kiderül, képes-e az EU demokráciára kényszeríteni egy tagot

Az Európai Bizottság szerdán egy olyan eljárást indít Lengyelország ellen, amit válsághelyzetekre találtak ki. Az egész EU jövőjét meghatározhatja, hogy mire mennek vele.

Magyari Péter
eu

Lezuhant egy MiG-29-es Varsó közelében

A pilóta katapultált, túlélte a balesetet.

Sarkadi Zsolt
külföld

A lengyel felsőház is megszavazta a vitatott igazságügyi reformot

Ez az, amivel kapcsolatban Brüsszel az uniós alapszerződés 7. cikke szerinti eljárás lehetséges beindítását emlegeti.

Herczeg Márk
eu

Meghalt Kazimierz Piechowski, aki 1942-ben Rudolf Höss kocsijával szökött meg Auschwitzból

A táborparancsnok kocsijával lelépő lengyel fogoly a két társával magával vitte a jelentést, ami először számolt be a haláltábor működéséről. Piechowski később csatlakozott az ellenállókhoz, de aztán a kommunisták is börtönbe zárták.

Herczeg Márk
történelem

Az amerikai kormány is tiltakozik a lengyel tévétársaságra kiszabott gigabírság miatt

Úgy tűnik, a lengyelek is elszámolták magukat Trumppal, pedig náluk legalább már járt is az amerikai elnök, aki a magyar kormány képviselőit még nem fogadta.

Király András
külföld

Megválasztották az új lengyel kormányfőt

Az elődjénél szalonképesebbnek számító Mateusz Morawiecki kinevezését látszatváltozásnak nevezte az ellenzék.

Király András
külföld

Donald Tusk Pécsen: „Ahogy meg kell védenünk külső határainkat, ugyanúgy meg kell védenünk országainkat a rasszizmustól és az idegengyűlölettől”

Az Európai Tanács elnökét díszdoktorrá avatták a Pécsi Tudományegyetem.

Herczeg Márk
oktatás

A lengyel parlament megszavazta a legfelsőbb bíróságról szóló törvénymódosítást

Épp akkor, amikor a Velencei Bizottság közölte: komoly kockázatot jelentenek az igazságügyi reformok.

Herczeg Márk
külföld

Világlátott bankár került az illiberális rendszer élére

Hiába nagyon népszerű hazájában Beata Szydlo, mégis leváltotta a pártja. Utódja jobban szót érthet a brüsszeli és berlini vezetőkkel. Az igazi főnök továbbra is Kaczynski.

Magyari Péter
külföld

A saját pártja lemondatta a lengyel kormányfőt, akinek a helyettese veszi át a helyét

A Politico szerint Jarosław Kaczyński virággal köszöntötte, majd 8 órával később lemondatta Beata Szydlót.

Herczeg Márk
külföld

Az EP elnöke szólt a lengyeleknek, hogy jobb lenne, ha még játékból sem akasztgatnának fel képviselőket

A hétvégén Katowicében 6 képviselő akasztását játszották el a tüntető nácik.

Sarkadi Zsolt
külföld

Kitoloncoltak Oroszországból egy lengyel történészt

Egy nappal azután, hogy előadást tartott a sztálini tisztogatások áldozatául esett lengyel állampolgárokról.

Király András
külföld

A lengyel parlament megszavazta a vasárnapi zárva tartást

Rengeteg mindenben másolják az Orbán-rendszert.

Szily László
külföld

Minden nap 100 ezer eurós bírságot fizethet Lengyelország, ha nem hagyják abba bialowiezai erdő kivágását

Az Európai Bizottság közbelépett, nem örülnek, hogy a lengyel kormány a kontinens utolsó érintetlen erdejének ritkításába kezdett.

Horváth Bence
környezetvédelem

Donald Tusk üzent: a lengyel kormány saját stratégiáját vagy a Kreml tervét hajtja végre?

Az Európai Tanács elnöke szerint gyanúsak a varsói kabinet döntései.

Botos Tamás
külföld