lengyelország

Lengyel és ukrán közműveket támadtak az orosz hírszerzéshez köthető hackerek

Két ukrán és egy lengyel cég volt a célpont. Az ukránok megerősítették a támadást, a lengyel elhárítás egyelőre nem kommentálta a hírt.

Király András
külföld

Magyarország megvétózza a Lengyelország elleni szankciókat

Cserébe számíthat rá, hogy a lengyelek is megvétózzák majd a Magyarország ellenieket. Ilyen az, ha az EU-ban egyszerre két állam sérti meg az uniós alapelveket, kölcsönösen blokkolni tudják, hogy bárki számon kérje rajtuk ezt.

Király András
külföld

Az orosz külügyminiszter-helyettes szerint alááshatja Európa biztonságát a lengyelországi amerikai bázis

A támaszpont felállítása esetén Moszkva megelőző lépéseket fog tenni katonai és technikai téren – fenyegetőzött Alekszandr Grusko.

Herczeg Márk
külföld

A lengyelek után a bolgárok is vétózzák a Magyarország elleni jogállamisági eljárást

Azt az eljárást, amit épp tegnap indított útjára Antonio Tajani EP-elnök.

Rényi Pál Dániel
politika

A lengyel elnök megtalálta az utat Trump szívéhez

A lengyelek nagyon szeretnék, ha az amerikai hadsereg az országukba telepítene egy dandárt. Trump nem rajong az ilyesmiért, de amikor Andrzej Duda benyögte, hogy róla neveznék el a bázist, hirtelen nagyon fontos lett neki Lengyelország biztonsága.

Király András
külföld

Dudának összejött, ami Orbánnak nem: Trump fogadja a lengyel elnököt

Pedig Lengyelországban éppen az orbáni forgatókönyv szerint verik szét a jogállamot.

Király András
külföld

Lengyelország meg fogja vétózni a Magyarország elleni EU-s szankciókat, ha az ügy az Európai Unió Tanácsa elé kerül

Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter azt mondta: „az EU igyekszik növelni a nyomást régiónk országain, de mi kötelesek vagyunk szolidaritást mutatni ezzel szemben”.

Herczeg Márk
eu

Kitoloncoltak egy 95 éves férfit az USA-ból, aki fegyveres őr lehetett egy koncentrációs táborban

Jakiw Palij ügye másfél évtizede húzódott. Németország sokáig nem akarta fogadni a férfit, aki 1949-ben érkezett meg az Egyesült Államokba.

Horváth Bence
külföld

Megvétózta a lengyel elnök a nagy pártoknak kedvező új választási törvényt

Az EP-választás előtt buherálták meg a szabályokat, hogy lehetőség szerint csak két pártnak legyen esélye bejutni.

Magyari Péter
külföld

Nem hagyják magukat a leváltani a lengyel bírák, esik szét az igazságszolgáltatás

Csütörtök óta egyáltalán nem világos, hogy a lengyel legfelsőbb bíróságon ki hozhat ítéleteket.

Magyari Péter
külföld

Lengyelország a Fülöp-szigetekről pótolná a hiányzó munkaerőt

Fontosnak tartották, hogy egy kulturálisan közel álló országgal tudjanak megállapodni.

Czinkóczi Sándor
külföld

Meghalt Tomasz Stanko, az európai jazz egyik legismertebb trombitása

A lengyel jazztrombitás 77 éves volt.

Horváth Bence
GYÁSZ

Sütiháború robbanhat ki Cseh- és Lengyelország között

A cseh mezőgazdasági minisztérium szerint a lengyel teasüteményekben százszor annyi földimogyoró van, mint amit a "nyomokban földimogyorót tartalmazhat" felirat sugall. Tiltás jöhet.

Király András
gazdaság

Hatméteres tigrispiton garázdálkodhat Varsó környékén

Csicska magyar medvék elbújhatnak az óriáskígyó mellett.

Horváth Bence
ÁLLAT

Macska térítette el a lengyel akadémikus interjúját

Egy holland tévé kérdezgette a férfit, akinek felmászott a fejére a macskája.

Sarkadi Zsolt
ÁLLAT