Nem voltak fegyverviselési engedélyeik.
Az üzemeltető átírta a járatszámot 669-esre, a rajongó közvélemény keményen kiakadt.
Német nyomozók rekonstruálták az akcióhoz használt hajó útvonalát.
Az állam kötelességeit átvállaló jogvédőktől próbáljuk megtudni, hogyan juthat nőgyógyászati ellátáshoz, fogamzásgátlóhoz, esemény utáni tablettához vagy abortuszhoz egy hazáját elhagyni kényszerülő nő.
A törvény sokak szerint a lengyel ellenzék ellehetetlenítését célozza.
A lengyelek pontosan tudják, mi jön, amikor a keleti birodalom egy országról és annak népéről azt mondja, hogy az nem is létezik. Egy elfeledett népirtás története.
Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter elutasította a bírósági döntést, mondván, „azt nem bírák, hanem politikusok írták, mert az nyíltan az európai uniós szerződések megszegését jelenti”.
A markánsan oroszellenes országban nagy felháborodást keltett a törvényjavaslat, ami lehetővé tenné, hogy a kormányzat oroszbarátságra való hivatkozással kitiltsa az ellenzékét a választásokról.
"Kiállunk a zsidók, a melegek, az abortusz, az adóztatás és az Európai Unió ellen" - foglalta össze korábban a pártja krédóját az elnök.
Andrzej Duda egyik javaslata szerint például a testületbe nem választhatnának be parlamenti képviselőket, kizárólag szakértőket.
Az ellenzék szerint ez egy kampányeszköz, amely elsősorban Donald Tusk ellen irányulhat.
A bizottság akár 10 évre is eltilthat személyeket a közpénzek elköltésével kapcsolatos feladatok ellátásától. Az ellenzék szerint a párt a választások előtt ezen keresztül intézné el az ellenfeleit.
Év végén jönnek a parlamenti választások.
Alaposan megromlott a két ország viszonya. A Direkt36 szerint a magyar nagykövet haza akar jönni, és Novák Katalint is kioktatta a lengyel miniszterelnök.
Szerinte a történelmi vitákat és értelmezéseket jobb a történészekre hagyni.