Itthon háromszor annyian elégedetlenek az életükkel, mint ahányan a bolgár vagy a lengyel fiatalok között.
Csak 170 ezer dollár kellene nekik.
A lengyel kormány a tiltakozások ellenére is engedélyezte, hogy a favágók nekiessenek az európai bölények otthonának.
Hatalmasat emlékezett a CÖF és lengyel barátaik a Bem-szobornál.
A Nemzeti Múzeum előtt egyelőre több a lengyel zászló, mint a magyar.
Mert a kormány nem hajlandó elfogadni az alkotmánybíróság ítéletét, amely szerint alkotmányellenes az alkotmánybíróság jogköreinek korlátozása.
Tavaly nem jöttek, mert Orbán Viktor túl jóban volt Putyinnal. A fenntartások elmúltak.
A lengyel emberi jogi biztos nagyon sajnálja az esetet.
Az egykori munkásvezér és lengyel elnök a beszervezéséről szóló iratokat hamisítványnak tartja.
Az origo úgy tudja, hogy a lengyel kormány magyarázatot vár Brüsszeltől az Altus Zrt. megbízására.
„Még él a tettes, akinek közzé kell tennie az igazságot, és számítok is erre” – írta a volt lengyel elnök.
A lengyel elnök tanácsadója, Krzysztof Szczerski szerint ideje felismerni, hogy Putyin bárhol lecsaphat, ezért két páncélosdandár Lengyelországba telepítését követeli.
Egy állami intézet azt állítja a lengyel rendszerváltóról, hogy a 70-es években ő is rajta volt a kommunista titkosszolgálatok kifizetési listáján.
A könyvtáros, Kajetan Poznanski Hannibal Lecter csodálója volt, szamurájkardokat gyűjtött.