Miközben a magyar kormány még egy miniszteri szintű találkozót se tudott eddig kibulizni, Trump Varsóban még a horvát elnökkel is tárgyalt, délutáni beszédében pedig Lengyelországot méltatja majd Európa biztonságának őreként a bevándorlással szemben. Viszont garanciát vállalt Közép- és Kelet-Európa biztonságára.
Walesával szemben a lengyel kormány aktív lejárató kampányt folytat. Ők azt szeretnék, inkább Lech Kaczynskit éltesse a Lengyelországba látogató amerikai elnök.
Elsőre furcsa lehet, mit keres ott hamarabb, mint mondjuk a régi szövetséges briteknél, de bőven van indoka.
Akkorát nőttek az adóbevételek, hogy a tervezett 45 milliárd zloty helyett elég lesz tízmilliárdnyi kötvényt kibocsátani.
Mosolyogtak, kezet fogtak, a csehek igazán bizakodók.
440-2 volt a szavazás eredménye.
Orbán Viktor az alkalomból azt mondta: ha a V4-ek nem fogtak volna össze, még mindig akadálytalanul áramlanának 100 ezrek Európa felé, tovább rontva ezzel a kontinens népeinek biztonságos életét.
A látogatáson még akár Áder Jánoshoz is szerencséje lehet.
A 2010-ben repülőszerencsétlenségben elhunyt elnök koporsójában még legalább két másik ember maradványaira bukkantak a balesetet a lengyel kormányban uralkodó összeesküvés-elmélet miatt újravizsgáló hatóságok.
A németekben merült fel az ötlet, hogy a kohéziós támogatásokat a jogállamiság normáinak tiszteletben tartásához kössék.
Fico és Szydlo közös sajtótájékoztatón háborgott a berlini ötlet miatt.
2014 óta recept nélkül is kapható, ősztől viszont orvos írhatja csak fel.
A lengyel kormánypárt elnöke ezzel arra utalt, hogy hiába az EU-s döntés, ők nem vesznek át senkit.
Jerzy Snopek erről a Kossuth Rádióban beszélt.
A vezérkar 90, a főparancsnokság tisztjeinek 82 százalékát váltották le hatalomra kerülésük óta. Az ellenzék szerint jelentősen gyengítette az ország védelmi képességeit.