Egyre súlyosabb a járványhelyzet a kontinensen.
Magyarország, Csehország és Szlovákia is támogatja a tervet, ami szerint az IMF is hozzájárulhatna az alaphoz.
Reméljük, lesz pénze a koronavírus-tesztre, miután hazajön.
Zbigniew Rau az 1989-es lengyelországi helyzethez hasonlította azt, ami most történik Fehéroroszországban.
A 61 éves férfi épp kora reggel sétált a Bialowieza-erdőben, amikor az állat megtámadta, mert összetalálkoztak, és a bölény volt a nagyobb.
Egyelőre Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban is rosszabb a vírushelyzet.
A visegrádi országok együtt lépnek a második hullámba.
Elsőként az elefántokon próbálják ki a CBD-t.
Irán adatokat nyert ki a januárban lelőtt gép feketedobozaiból.
Külföldről próbálnak forradalmat szítani Fehéroroszországban – játszotta ki a katonai kártyát a belarusz elnök a lengyel és a litván határtól pár km-re.
Orbán korábban azt mondta, Fehéroroszország ügyében Lengyelország álláspontját Magyarország a leghatározottabban támogatja.
Állítása szerint már a koronavírus kitörése előtt is erre készült.
Más EU-s vezetők egészen máshogy fogalmaznak, mint a magyar kormány képviselői.
Az elnök kabinetfőnöke szerint az EU olyan vonakodva reagál, ahogy 2008-ban tette, amikor Oroszország megtámadta Grúziát.
Valószínűleg azért, mert a magyar kormány nem elég kemény a Huawei-jel szemben.