A fideszes Hidvégi Balázs szerint a Klubrádió ügye „mondvacsinált, politikai hisztériakeltés”, a DK-s Molnár Csaba azt mondta, a magyar közmédia lassan az észak-koreai állami médiával indíthatna közös gyakornoki programot.
Magyarország viszont a vállaltnál több pénzzel szállt be.
A rendőrök körbezárták a tüntetőket.
További 40 ember megsérült.
Lengyel aktivistáknak kellett bíróság előtt felelniük a hívek érzéseinek megsértése miatt.
De egy török vakcina tesztjében részt vesz Magyarország is.
Szputnyik V, Sinopharm.
Azt mondta, a jog szerint már kétségkívül a lengyeleké a páncél, de engedjék meg, hogy a „szívünkben egy kicsit továbbra is mienknek érezzük”.
A javaslat még a kormányoldalt is megosztotta, így most kénytelenek átdolgozni a tervet. A nagy, nemzetközi cégek bánhatják a végén.
Többek közt közös kiképzések, gyakorlatok szerepelnek a 63 pontos megállapodásban.
Egy kéthetes tesztidőszakra kinyitottak a sípályák, a mozik, a színházak és a hotelek is.
Fekete címlapok, leállított adás. A tiltakozók szerint a kormány célja a független sajtó megroppantása - pont, mint Magyarországon.
A bíróság a már halott ember unokahúgának adott igazat, aki szerint a történelmi könyvben több, azonos vezetéknevű személyt kevertek össze a szerzők, és figyelmen kívül hagytak fontos forrásokat.
Válaszlépésként, miután pénteken Moszkva kiutasította a diplomatáikat, amiért részt vettek a Navalnij melletti tüntetéseken.
Ott nyugodtan félrevonulhatnak, és kisírhatják magukat. A javaslatot az igazságügyi tárca szóvivője jelentette be. A teljes abortusztilalom ellen tiltakozókat nem nyugtatta meg vele.