Gázuk már van máshonnan, májusig felhagynak a szén, év végéig pedig a kőolaj importjával is.
V2.
Ha bűnösnek találják, akár három évig terjedő börtönbüntetést kaphat.
Rövidlátónak nevezte a magyar miniszterelnök politikáját a varsói kormány védelmi miniszter-helyettese.
Sorra fordulnak el a magyar miniszterelnöktől a V4-es szövetségesei.
Az amerikai elnök Varsóban elmondott beszéde szerint a demokráciáért folytatott harc nem ért véget a Vasfüggöny leomlásával, és egy diktátor akarata nem győzedelmeskedhet az emberek szabadságszeretete és összefogása felett.
A Fidesz egyik legnagyobb szövetségese is csak csóválja a fejét.
Putyin azt mondta, Oroszország a „barátságtalan” országokkal rubelelszámolásra tér át, de ez a német gazdasági miniszter szerint is szembemegy a Gazprommal kötött szerződéseiben foglaltakkal.
A lengyel parlament alsóháza közben egyhangúlag mondta ki, hogy az oroszok háborús bűnöket követnek el Ukrajnában.
Több millió menekült érkezett az EU országaiba, rengeteg készpénzzel, amit aztán vagy egyáltalán nem tudnak átváltani, vagy csak nagyon rossz árfolyamon.
Márpedig az elég valószínűtlen, hogy Oroszország, ami részben a NATO keleti terjeszkedésével indokolta ukrajnai háborúját, hozzájárulna, hogy NATO-csapatokat küldjenek az országba.
Az időzítése nem a legjobb.
A lengyel abortuszelleneseket is fölpiszkálta a háború és a menekülthullám.
Az oroszokra kivetendő minden korábbinál szigorúbb szankciók mellett a lengyelek békefenntartós ötlete is témája lesz a látogatásának.
A lengyelek szerint ez „nem megfelelő idő arra, hogy mi boldogan ünnepeljünk”.