Az egykori NDK-s vadászgépeket még 2002-ben vásárolták meg a lengyelek.
Sebastian Kęciek arról is beszélt, nem lehet többé arról álmodozni, hogy majd jön a sok olcsó energia az oroszoktól, és hogy az egekbe értek az energiaárak, különösen azokban az országokban, amelyek Moszkvával üzletelnek.
Ki nyugatra, ki keletre repül Közép-Kelet Európából. Lengyelország biztonsága két pillérre épül, nevezetesen a gazdasági és a védelmi együttműködésre, nyilatkozta Morawiecki.
Az sdna.gr értesülései szerint a négy lengyel férfi a repülőn sokat ivott, és elképesztő dolgokat mondtak a görög fociról, amire egy görög apa és fia reagált is, mire a bírók rájuk támadtak.
Nem lehet Ukrajna feje felett tárgyalni a békéről, figyelmeztetett Andrzej Duda.
Szokatlan módon az utat előre bejelentették és felesége is elkísérte.
Az ukrán elnök először látogat Lengyelországba.
Így tüntetnének az ellen, hogy az olcsó ukrán import háttérbe szorította a hazai termelőket.
Az olcsó import miatt hátrányba került termelők támogatását kérik.
De néhány nehéz témát még át kell beszélni a csoporton belül.
A héten korábban még arról beszélt a lengyel vezetés, hogy a folyamat 4-6 hétig tarthat.
A gyanú szerint az Ukrajnába küldött segélyszállítmányok szállítására használt közlekedési infrastruktúrát próbálták meg lefilmezni, és feltehetően szabotázsakcióra készültek.
A nő terhessége ráadásul vetélés miatt ért véget, a tablettát be sem vette.
Közeledhet a megegyezés a szövetségesek között.
A varsói kormánynak valószínűleg nem tetszett a műsor, ami szerint II. János Pál még krakkói bíborosként segített pedofil papok ügyeit eltussolni.