Leővey Klára Gimnázium

Annyira meleg volt egy budapesti iskolában, hogy hazaküldték a tanulókat

Pedig Maruzsa Zoltán már elmondta mi a megoldás: hajnali szellőztetés.

Mészáros Juli
oktatás

Hazugságspirálba keverte magát az iskolákat felcserélő tankerületi igazgató

Tolnai Marianna azt állítja, hogy azért nem a leginkább roma gyerekeket oktató József Attila Iskola kapta a támogatást, mert már az eredeti tervekben sem ez az intézmény szerepelt. Több dokumentum is cáfolja ezt.

Ács Dániel
oktatás

Egyszerűen nem hiszem el, hogy milyen csempével sikerült kijavítani a Leövey gimi híressé vált folyósóját

Innen hiányzott annyi ideig pár csempe, hogy valaki gerillakertet ültetett a lyukba.

Szily László
oktatás

Annyi ideje tátongott egy lyuk a Leövey gimi folyosóján, hogy gerillakertet ültettek bele, cikket írtunk róla, egyből kijavítják

Csütörtökön érkezik a javítóbrigád. Jó hír: ha a KLIK-et nem is érdekli egy balesetveszélyes iskola, újságot legalább olvasnak.

Szily László
oktatás

Olyan régóta tátong egy lyuk a Leövey Klára gimnázium folyosójának a közepén, hogy valaki gerillakertet ültetett bele

Mindenkinek jobban tetszik, így napok óta nyugodtan virágoznak a virágok. A veszélyes lukat hónapok alatt sem sikerült hagyományos módon betömni.

Szily László
oktatás

Egy átlagos pécsi tinédzser tudományos világrekorddal - interjú Szabó Attilával, a fizika diákolimpia címvédőjével

Szabó Attila zsinórban másodszor is megnyerte a nemzetközi fizika diákolimpiát. Ez még senkinek sem sikerült. Néhány nap múlva indul a matekolimpiára is. A fizikát szellemi játéknak tartja, egyébként pedig azt szereti csinálni, mint minden tini.

plankog
TUDOMÁNY