lépfene

Elismerte felelősségét a lépfenés húst használó cég vezetője

A Hableány Kft. vezetője, Ábrahám Tamás elismeri, hogy hatósági bizonyítvány nélkül vásárolt marhahúst, de azt hitte, hogy látta az állatokat orvos.

Botos Tamás
mezőgazdaság

Két miniszterrel is jóban van a lépfenés állatokat tartó gazda

Állami földpályázaton és támogatásokon is sikerrel indult Nagy József.

Horváth Bence
Egészségügy

Most egy Heves megyei marhában találtak lépfenét

A hús nem kerül közétkeztetésbe, egy ember betegedett meg, ő vágta a marhát.

Sarkadi Zsolt
Egészségügy

Kitiltották Zánkáról a tiszafüredi gyerekeket

mert a szülővárosukban páran fertőzött hústól lépfenések lettek. Ők nem, mégsem nyaralhattak.

Király András
Egészségügy

LMP: Politikai korrupció állhat a lépfenefertőzés mögött

Az ellenzék azt állítja, a lépfenével fertőzött állatok egy olyan telepről származtak, amelynek tulajdonosa Fazekas miniszter ismerősi köréhez tartozik. Az MSZP, a Jobbik és az LMP is betámadta az agrárminisztert, aki szerint ez nem politikai ügy. A rendőrség két embert hallgatott ki.

Tbg
POLITIKA

Újabb két lépfenegyanú Tiszafüreden

plankog
Egészségügy

Jól vannak az anthraxosok

Antibiotikumot kaptak.

Herczeg Márk
Egészségügy

Tiszafüreden bukkant fel az anthrax

5 ember került kórházba.

Herczeg Márk
Egészségügy

Holnap reggel feloldják a lépfenezárlatot a debreceni állatkertben

anarki
ÁLLAT

Lépfenében elpusztult egy oroszlán Debrecenben, bezárták az állatkertet

A legbrutálisabb horrorfilmek szoktak így kezdődni. Aki nem akar egész Magyarországot elpusztító, mutáns nagymacskákkal álmodni, inkább bele se kattintson ebbe.

Bede Márton
ÁLLAT

Pár nap múlva lefújják a jászladányi lépfenezárlatot

Király András
mezőgazdaság

Antraxveszély Jászladányon

Pócs János, Jászapáti fideszes polgármestere írta ki a Facebookra, hogy Pintér Sándor koordinálja az eljárást. Egy 210 darabos birkaállományban lépfenét talált az Állategészségügyi Intézet. Felmérik, hogy az esetleg levágott állatok húsa hová került, mert ez is fertőzésforrás.

Herczeg Márk
katasztrófa