A járványveszély miatt táborok helyett kisebb központokban, lakásokban és hotelekben szállásolnák el őket.
Önbíráskodó szélsőséges csoportok zaklatása miatt több fontos humanitárius munkát végző szervezet függesztette fel a tevékenységét a várhatóan újabb menekülthullám elé néző égei-tengeri szigeten.
Ezrek próbálnak átjutni Törökországból Görögországba, miután Erdoğan török elnök megnyitotta az ország nyugati határait az EU-ba igyekvő menekültek előtt - felrúgva ezzel az EU és Törökország 2016 óta életben lévő menekültügyi megállapodását.
Leszboszon és Híoszon is könnygázzal oszlatott a rendőrség, miután a helyiek blokádokat emeltek.
A képen emberek másznak fel a kerítésre.
A görög táborban jelenleg kb. 15 ezer embert tartanak rettenetes körülmények közt.
A törökök szerint, ha a szír kormány tovább támadja Idlíbet, újabb menekülthullám indulhat Európa felé.
A görögországi Leszbosz szigetén ragadt több ezer menedékkérő között kevesen vannak, akiknek nincs legalább egy abszurd történetük a menedékkérelmi eljárásról és az egész bürokratikus rendszerről. Nem ritka, hogy a hónapok óta a szigeten tartózkodó menekülteknek csak 2020 elejére van időpontjuk a folyamatban kulcsszerepet játszó interjúra, amit jóformán bármikor tovább halaszthatnak az elhavazott hatóságok.
A Leszbosz szigetén működő Moria menekülttáborban semmi sem okoz akkora károkat, mint a traumákra rakódó állandó stressz és a céltalan várakozás, ami még a legellenállóbb emberek lelkét is megnyomorítja.
Az Orvosok Határok Nélkül pszichiátere múlt századi elmegyógyintézetekhez hasonlította a túlzsúfolt Moriát, ahol a traumatizált menedékkérők 30 százaléka kísérelt már meg öngyilkosságot.
A menedékkérők negyede gyerek.
Az AFP görög fotósa elővette a 2015-ben készült képeit, és újra felkereste a helyszíneket Leszbosz-szigetén.
Egy szíriai és egy egyiptomi férfi fagyott meg a sátrában.
Egy élelmezéssek kapcsolatos vita után kezdődött a tűz.
Sylvi Listhaugnak neki estek odahaza, hogy csak a népszerűséget hajhássza.