A férfit, aki kislányt erotikus felvételek készítésére is megpróbálta rávenni, Nagy-Britanniában fogták el.
Úgy néz ki, hogy politikai okokból akarták hatósági eszközökkel megszorongatni a pornószínésznőt.
A rendőrség szerint szándékosan. Három embert letartóztattak.
Emiatt a szökésétől okkal lehet tartani, és annak a veszélye is fennáll, hogy szabadon védekezve újabb bűncselekményt követne el, ezért letartóztatták. Az Emmi az áldozatot saját halottjának tekinti.
Túl kihívónak találták a tinédzser videóját.
A bíróság a bűnismétlés és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt látta szükségesnek a kényszerintézkedés meghosszabbítását.
Trump bevándorláspolitikája miatt tiltakozott.
A bukott érpataki polgármestert a rendőrség becsületsértés miatt körözte.
A bukott producert, akinek az ügye elindította a #metoo-mozgalmat, szexuális zaklatás vádjával fogják letartóztatni.
Az 59 éves Stephen Bealt gyanúsítják a robbantással.
Szerintük ugyanis az amerikaiak világszerte oroszokra „vadásznak”, hogy letartóztathassák őket.
Mindent tagad.
Cristina Kirchner a vád szerint akadályozta a Buenos Aires-i zsidó központ elleni, 85 halálos áldozatot követelő és több száz embert megsebesítő 1994-es merénylet ügyében folytatott vizsgálatot.
56 másikat pedig még keresnek.