A Hunguest Hotels a járvány miatt szünetelteti a szállodák működését, és a decemberben indítandó szállodafelújításokat előbb kezdik el.
De azt mondják, 2000 új állást is létrehoznak majd.
A 2008-as válság óta nem volt ilyen kemény a helyzet az acéliparban.
A megváltozott vásárlói szokásokkal indokolt leépítés főleg eladókat érintett.
A lap információi szerint lesznek, akiket műtőssegédnek és ápolónak próbálnak majd átképezni.
Míg a Parlament megemelte a képviselők bérét és juttatásait, illetve a miniszterek bére is 60-400 százalékkal nőtt, addig a központi közigazgatás dolgozóinak 10 éve csak az ígérgetés és a riogatás jut – írják a Gulyás Gergelynek címzett nyílt levelükben.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a lépés érinti-e a nyíregyházi gyárat, de az jó jel, hogy annak nyeresége nőtt tavaly.
Az autóbusz- és trolibusz-karbantartók járnak rosszul.
A Népszabadság infói szerint a kormány azt szeretné, hogy az erőmű vezetése kirúgjon 800 munkavállalót.
A Rosztyelekom akár 40 ezer dolgozóját is elküldheti a következő négy évben.