Örülne, ha amerikai katonák állomásoznának náluk.
Lettország kiadatási kérelmére árulták el, mi a címe az FSZB elől Nagy-Britanniába menekült Borisz Karpicskovnak, aki azon a listán szerepel, amin Szergej Szkripal is.
A gyanú szerint a két ember hosszú ideje működött együtt az orosz katonai hírszerzéssel.
Kilenc parlamenti képviselő nem oltatta eddig be magát, emiatt a fizetésüket is csökkentik.
Az országban az új koronavírusos esetek 69 százalékát olyanok teszik ki, akik nincsenek beoltva, vagy még csak ez első dózist kapták meg.
Bezárt boltok és szolgáltatások, gyülekezési- és kijárási tilalom. 2020 soha nem ér véget.
A hetente megrendezendő sorsolásokon kisebb, míg a havonta rendezetteken nagyobb díjakat osztanak szét.
Már a csehek is bejelentkeztek 2,4 millió adagra.
Közben menesztették az egészségügyi tárcavezetőt, mert nem készített pontos oltási tervet.
2021-ben önkéntes és ingyenes alapon a teljes lakosságot beoltanák a vírus ellen.
Kim Ki-duk házat készült venni a balti államban.
Bocsánatot kért, a miniszterelnök pedig korrupcióellenes vizsgálatot indított.
Veszélyhelyzet, kijárási tilalom, távoktatás.
Mind a három balti államban kiálltak a tiltakozók mellett. „Nem vagyunk közömbösek, soha nem leszünk közömbösek”, mondta Gitanas Nauseda litván elnök.
Más EU-s vezetők egészen máshogy fogalmaznak, mint a magyar kormány képviselői.